Karakter

Mohácsi Árpád  Képzeljük el, hogy valami sorscsapás következtében egy filmből nem ismerünk mást csak az egyes dialógusok leírt szövegét, ráadásul ezt is egy különös idegen nyelven, amelynek a kódolt jelképrendszerét még külön meg kell fejtenünk.   Egy kicsit hasonló feladattal szembesül a bátor vállalkozó, aki középkori trubadúrversek fordítására adja a fejét. A szövegek egy komplex színházi, sőt olykor cirkuszi produkció részét képezték, a szövegírók többsége kiváló előadó és zeneszerző is volt egyúttal. (Vagy csak sok pénze és biztos ízlése volt, hogy produkciókat vásároljon.)   Egyik kedvenc trubadúrom a Coimbrában egyetemet alapító Dénes nevű egykori portugál király. Ő a portugál középkori változatában írt, a korszak lírájának nyelve Ibériában ez az ún. galegó-portugál. Ezekről a galegókról a terveim szerint még fogok írni, most talán annyit róluk, hogy a katolikus zarándoklatokról híres Santiago de Compostela környékén élnek a nyelv mai beszélői. Akkor tisztáztuk a nyelvet

   Götz Eszter írása     Furcsa kis kötetet adott ki nyár elején a Ludwig Múzeum. A   borítóján egy láthatóan századfordulós figura mosolyog, mögötte elmosódott a látvány, alig kivehető, hogy a velencei Szent Márk-székesegyház boltíveire süt a napfény, de igazán csak a lába előtt topogó galambokról lesz nyilvánvalóvá, hogy Velence legnagyobb terén áll. A könyvecske címe: Minden más városnál városabb – 100 bejegyzés Velencéhez . A szerzője Boros Géza művészettörténész, hosszú évek óta a Velencei Biennálé Irodájának vezetője a Ludwig Múzeumban, és persze egyike azoknak, akiket a vízre épült város örökre rabul ejtett. A mosolygó férfi a borítón ugyancsak Velence-szerelmes: Maróti Géza építész, ő tervezte a velencei Népkertben, a Giardiniben álló Magyar Pavilont, azt a házat, amelyikben 1905 óta évről évre a magyar kiállítások mutatkoznak be.                                            Velen ce, a Magyar Pavilon bejárata a Giardiniben, sztereofotó, 1909 Forrás: Fortepan / Schoch Frigyes A k