Karakter

Wagner Eszter Nem az egész hegy-rendszert hívták így, sőt, a Majom-hegy kínai neve valójában Öreg-hegy, de mivel az egészet a majmok lakták, a külföldiek számára igazából mindegy volt. A hegy lábánál, a Siziwan öbölnél (Nyugati öböl) volt egy egyetem is, a Zhongshan (Középső hegy), az egyik legjobb Kaohsiungban, annak a kolija volt kicsit feljebb, már az erdős részen. Helga ott tanult, négyünk közül ő utálta legjobban a majmokat. Mesélte, hogy a szúnyoghálót is ki tudják nyitni, sőt, már attól sem félnek, ha diákokat látnak a szobáknak. Egy alkalommal félrenézett, hát ott ült a nagy majom az ablakban. Rémülten rohantak a mogorva portás bácsiért, aki végül egy seprűvel kergette ki a majmokat, persze addigra már mindegy volt. A szoba kész káosz, minden felborogatva, széttépve, a nasik megdézsmálva, lehetett takarítani és újra vásárolni mindent. Az viszont senkinek sem jutott eszébe, hogy megritkítsák az állományt. Talán, mert a majom tisztelt és bölcs állat a kínai mitológiában, talán

Götz Eszter 1951 júniusában a Magyarországon működő egyetlen párt hivatalos szócsöveként működő Szabad Nép napilapban a Belügyminisztériumnak az alábbi közleménye jelent meg: „1951. május 21-től június 15-ig Budapestről a következő nemkívánatos elemeket telepítették ki: Hat volt herceget, 52 volt grófot, 41 volt bárót, valamint hozzátartozóikat, 10 volt horthysta minisztert, 12 volt horthysta államtitkárt, 85 volt horthysta tábornokot, 324 volt horthysta törzstisztet, 67 volt csend­őr- és rendőrtörzstisztet, 30 volt gyártulajdonost, 46 volt bankárt, 53 volt gyárigazgatót, 93 volt nagykereskedőt, 105 volt nagybirtokost, valamint hozzátartozóikat. A kitelepítettek lakásait dolgozók, elsősorban sztahanovista vagy nagycsaládos ipari munkások kapják meg.” A lap 924 személyről és családtagjairól számolt be, akik természetesen egytől-egyik osztályellenségek, a népi demokrácia aláásói. Ez volt az első, és tulajdonképpen az egyetlen ilyen jellegű híradás a Rákosi-korszakot bizonyos szempontból

 Bodrogi Csongor AJÁNLÓ A FEBRUÁRI LAPSZÁMOKHOZ   Ezúttal öt folyóirat anyagából szemléztem, hiszen az Eső tavaszi száma majd később jelenik meg. A válogatásba igyekeztem minél több műfajú szöveget belevenni, megmutatva a lapszámok sokszínűségét.   A TIZEDIK: Molnár Vilmos: Árvízben (novella, Székelyföld) Egy elhanyagolt faluban, valahol az Isten háta mögött, két idős asszony éli együtt egyszerű életét. Amikor egyikőjük éppen fölkelne az éjszaka közepén, megszakítva álmát, hogy kimenjen pisilni, talpával valami hidegbe lép: a házat elöntötte a víz. A két asszony fölmenekül a padlásra, és onnan szemléli, ahogyan az áradat óráról órára egyre nagyobbá válik. Az új perspektíva megmutat valamit a világból, amit addig nem láttak, nem láthattak; halálközeli élményhez jutnak, határhelyzetbe kerülnek. Molnár Vilmos e realista novellájába egy-egy ponton tündéri bájitalt csepegtet.   A KILENCEDIK: Sonja Raaf: Nyilatkozat az irodalom szánni való helyzetéről (vers, Kalligram) E

Bozóki Lajos Antiochiai Szent Margit, oltárkép 15. század közepe A középkori mitológiában a sárkányok, miként a kígyó, az áspiskígyó és a baziliszkusz is, mindig a Gonoszt, vagy az ember bűnös tulajdonságait testesítették meg, amelyeket az Erények és a Jók diadalmasan legyőznek – vagy megsemmisítenek. A gonosszal való harc, a Psyhomachia a román kori oszlopfők gyakori és kedvelt ábrázolása. A sárkányok azonban már az ókorban is ismertek voltak: idősebb Plinius a Naturalis Histori a-ban leírja, hogy a legnagyobb elefántok mellett a leghatalmasabb sárkányok Indiában élnek, ezek persze állandó harcban állnak egymással. A sárkányok szokásuk szerint természetes élőhelyükről, a fákról figyelik az elefántokat, és onnan támadják meg őket. A 7. században Sevillai Isidorus az Etymologiae -ben némileg Pliniust követve leírja, hogy a sárkány Indiában és Etiópiában él, és lényegében egy hatalmas kígyó, mely rátekeredik áldozatára és megfojtja azt, így az elefántot is. A 12. században H