Sárkányok a középkori Magyarországon
Bozóki Lajos
 |
| Antiochiai Szent Margit, oltárkép 15. század közepe |
A középkori mitológiában a sárkányok, miként a kígyó, az áspiskígyó és a baziliszkusz is, mindig a Gonoszt, vagy az ember bűnös tulajdonságait testesítették meg, amelyeket az Erények és a Jók diadalmasan legyőznek – vagy megsemmisítenek. A gonosszal való harc, a Psyhomachia a román kori oszlopfők gyakori és kedvelt ábrázolása. A sárkányok azonban már az ókorban is ismertek voltak: idősebb Plinius a Naturalis Historia-ban leírja, hogy a legnagyobb elefántok mellett a leghatalmasabb sárkányok Indiában élnek, ezek persze állandó harcban állnak egymással. A sárkányok szokásuk szerint természetes élőhelyükről, a fákról figyelik az elefántokat, és onnan támadják meg őket. A 7. században Sevillai Isidorus az Etymologiae-ben némileg Pliniust követve leírja, hogy a sárkány Indiában és Etiópiában él, és lényegében egy hatalmas kígyó, mely rátekeredik áldozatára és megfojtja azt, így az elefántot is. A 12. században Hugo de Fouilloy (Hugo Folietanus) Bestiarium-ában összefüggésbe hozza a sárkányt az ördögi Leviatánnal, és nem mellesleg leírja, hogy a tengeri szörny okozza az árapályt. A sárkány mérgező leheletével és farkának rettentő csapásával végez ellenfelével, így az elefánttal is, akinek hűvös vére kell felhevült sárkány lehűtésére. Jób könyvének 41. fejezete részletesen taglalja a gonosz Leviatán szörnyet, a sárkány tengeri rokonát, mely a keresztény ikonográfiában az Ördög megtestesítője lesz. Elhíresült passzusa („Kihúzhatod-e a Leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?”) vizuális megjelenítését Herrade Landsberg 12. századi apátnő Hortus Deliciarium-ában találjuk, ahol Krisztus, az isteni horgász a kereszttel fogja ki a sátáni szörnyet.1
 |
| Herradus Landsbergis: Hortus deliciarum |
Szintén a diadalmas Krisztus győzedelmeskedik a másik, középkorban gyakran ábrázolt, lényegében két sárkányfajzaton, az áspiskígyón és a kígyó-kakas keveréklényen, a baziliszkuszon, melyek a Bűn és a Halál megtestesítői voltak. A keresztény hagiográfiában Sátánt jelképező sárkányt példázat értékkel győzi le Szent György, vagy Antiochiai Szent Margit. Az utóbbi a Diocletianus-kori keresztényüldözések mártírja, akinek kultusza a Kelet-római Birodalomban már igen korán elterjedt. Magyarországi kultuszának kiindulópontja vélhetően az Álmos herceg – Könyves Kálmán király testvére – által alapított dömösi prépostság, mely Szent Margit patrocíniuma alatt állt. A 12. század elején alapított templom és kolostor szinte nyom nélkül elpusztult, Gerevich László ásatása nyomán került napvilágra 1971 és 1975 között.2 Három oszloppárral alátámasztott, egykor boltozott altemplomát helyreállították Nándori Klára tervei alapján.3
Gerevich az alapítást, a Képes Krónika leírásával ellentétben,4 Álmos szentföldi zarándokútja elé helyezi, ezt azonban fenntartással kell kezelni,5 mindenesetre a templom tituláris szentje Antiochiai Szent Margit patrocíniuma Álmos herceg dedikációja, akár a szentföldi zarándokúttal is összefügghet.
A korai királyi udvarházról és annak folyamatos használatáról a trónkatasztrófa után bő tíz évvel később van újabb adat. Az első, eredetiben fennmaradt magyarországi magánoklevél tanúsága szerint Gudennek (Gödénynek) 1079 telén a németek ellen készülő Szent László király (1077–1095) az itteni udvarházban engedélyezte, hogy paloznaki javait a veszprémi kanonokokra hagyhatja.7 A királyi udvarház helyének kiválasztása, mint azt Gerevich is hangsúlyozza, európai mintákat követhetett, ugyanis számos uralkodói kúriát hatalmas királyi erdőkben, vagy azok szélén építettek fel.
Az alapításhoz visszatérve, a László király által a trónra jelölt Álmos herceg többször is próbálta elmozdítani bátyját, Könyves Kálmánt a trónról, 1105-ben német, 1106-ban lengyel, majd 1108-ban újra német segítséggel. A király végül megelégelvén a dolgot, megszüntette a dukátust, és megfosztotta a herceget a nyitrai-bihari dukátusal járó birtokoktól. Mindez vélhetően Álmos 1107-es jeruzsálemi zarándokútja idején történt,8 így a Szentföldről visszatért Álmos 1107-1108 fordulóján alapíthatta a dömösi egyházat magánjavaiból, melyet Győrffy szerint a hercegség elvesztése miatt adományozott neki a király,9 mindezt az ekkor kapott pilisi erdőbirtok területén. Úgy tűnik tehát, hogy a dömösi egyház alapítása összefügg a fenti eseményekkel, miként az is, hogy a pilisi erdőben alapított társaskáptalani templom felszentelését a herceg arra próbálta felhasználni, hogy megölje az uralkodót.10
Mindazonáltal az a feltevés, hogy a zarándokút összefügg az alapítással és talán a patrocíniummal, valószínűnek tűnik. A Képes Krónika leírása szerint tehát az Antiochiai Szent Margitnak szentelt dömösi egyház alapítására Álmos jeruzsálemi zarándokútja után került sor.11 Antiochiai Szent Margit korai magyarországi kultusza viszont számos kérdést vet fel. Részint kézenfekvő lenne, hogy a herceg a Szentföldről Szent Margit ereklyéjével tért vissza és az alapítás tehát összefüggene Álmos útjával, és a vértanú női szent magyarországi kultusza talán innen lenne eredeztethető. Viszont ennek egy kicsit ellentmond, hogy a magyar királyi udvarban III. Béla előtt nincs nyoma annak, hogy bármely hercegnőt Szent Margit tiszteletére kereszteltek volna.12 A 11. századi Szent Margit kultuszra való bizonyítékként csak a liturgikus könyvek utalnak, így például a Szent Margit-szakramentárium,13 amelyet gyakran említenek Hahóti kódexként is, feltételezett származási helyére utalva. Ebben a kódexben hangsúlyosan megjelenik Szent Margit kultusza. E mellett az úgynevezett Esztergomi benedikcionále említ egy Szent Margit egyházat, közel Esztergomhoz.14 A kéziratokat paleográfiai alapon a 11. század végére, vagy a 12. század elejére lehet keltezni. Mindkét könyvet a zágrábi érseki könyvtárban őrzik, ebből adódóan a korábbi kutatás Szent László legendájából kiindulva (amely szerint a király bőséges adományokkal látta el az újonnan alapított zágrábi püspökséget), ezekre a kódexekre vonatkoztatva úgy vélte, hogy a zágrábi püspökség alapítása utáni években, de 1096-tal bezárólag kerülhetett a benedikcionále és a szakramentárium Zágrábba.15 Azonban az alapítási oklevél csak arról számol be, hogy Szent László birtokot adományozott a püspökségnek,16 és az sem bizonyítható, hogy a László idején érkezett kéziratok, ha érkeztek, fennmaradtak-e. Összegezvén: úgy tűnik, hogy Álmos herceg alapításai előtt, a bizonytalan datálású liturgikus kódexeket nem számítva, csupán negatív eredmény van a kultusz létezésével kapcsolatban.17
Antiochiai Szent Margit 1450 körül, Germanisches Museum Nürnberg
A keresztény ikonográfiában Antiochiai Szent Margitot vagy a legyőzött sárkányra diadalmasan taposva, vagy attribútumaként a megszelídített sárkányt a kezében/vállán tartó szentként ábrázolták. Szelídítetlen sárkányok viszont jócskán vannak 13. századi templomaink, kolostoraink oszlopfejezetein, így Zsámbékon, Vértesszentkereszten, vagy a pilisszentkereszti ciszterci kolostor kerengő fennmaradt boltozati zárókövein, de ugyanígy sárkányok díszítették a szintén elpusztult, II. András király által a 13. század első harmadában építtetett óbudai vár kapuzatait.
1Zsámbék, premontrei prépostsági templom, a karzat sárkányos oszlopfejezete
Vértesszentkereszt, apátsági templom, oszlopfejezet
Zsámbékon az egykori premontrei prépostsági templom főhajójának déli fejezetét díszítették összehurkolódott nyakú sárkányokkal. A fejezetet művészettörténet írásunk hagyományosan az óbudai vár fent említett sárkányokkal díszített kapuzatának sárkányaival hozza összefüggésbe, hol szorosabb, hol lazább szállal.18 Anélkül, hogy a drakológia19 ingoványos talajára tévednénk, megállapítható, hogy a Budapesti Történeti Múzeumban őrzött Óbudáról származó kapubéllet sarokelemének összefonódó sárkányai részletképzésükben gyökeresen mások, mint a zsámbéki gádorfal sárkányai. Az óbudaival ellentétben a zsámbéki sárkányoknak nincs orrnyergük, az (egyébként kissé nyújtottabb) szemek alatti redők ehelyett felfutnak az orrnyeregre, a nyakakat, ellentétben Zsámbékkal nem tagolják pikkelyek, hanem csak laposan vájatoltak, Óbudán a fejeknél a nyakakat némi szőrzet borítja, Zsámbékon nem, és itt hiányzik a sárkánynyakak pikkelyezése. Óbudán a szárnyakat borítják háromszög pikkelyek, Zsámbékon a nyakat, és még lehetne sorolni. Mindenesetre az egész zsámbéki fejezet könnyed aláfaragása, áttört inda- és levélvezetése hiányzik mindkét óbudai sárkányos tagozatról. Az már csak apró bája a zsámbéki fejezetnek az óbudai bélletsárkányokkal szemben, hogy nem a saját hátukba harapnak, hanem kilógó nyelvükkel demonstrálják rettentő mivoltukat. Mindamellett az óbudai kapurészlet, párkányként felvezetett attikai lábazatával, a lábazat ívben visszametszett, szegmensívű párnatagjával erősen kapcsolódik a zsámbéki mellékszentélyek lábazati megoldásához.20 A zsámbéki gádorfal-fejezet keleti részén az indába rejtőzött enfarkába harapó sárkányalak mellett és a falra metsződve a déli örvénylő indás fejezetcsoport háromágú, indaszárra hurkolódó motívuma köszön vissza, miként hasonló motívum, jelentősebb aláfaragással díszíti egy óbudai ajtóbéllet lábazati rétegkövét, amit ma már csak fotóról tanulmányozhatunk.21
Hasonlóképpen a nyugati karzat sárkányos fejezetei formai kialakítása, növényi ornamensei egészen más formavilágot képviselnek, mint a gádorfalon megbúvó társaié. A karzatsárkányoknak egyrészt egészen mások a testarányaik, ezek a ragadozók itt lényegesen hosszabbra faragott fejükből kiálló, élesen metszett fogukkal harapnak saját testükbe, ez a motívum hiányzik a gádorfal sárkányairól. Ezen kívül a jóval kisebb testüket borító pikkelyek itt, amennyire a lepusztult felületen kivehető, a szárnyaknál alkotnak háromszögű, csúcsos formákat. Maga a fejezet, illetve kötegfejezet a templomon belül is egyedülálló. A fejezetek kelyhe felül élszedett gyűrűvel tagolt, a nyaktag fölötti zónában a fejezetek borító laposan kezelt, kihajló, karéjokban végződő palmettaszerű rátétlevelek egyik ismert zsámbéki faragványon sem fordulnak elő, miként az örvénylő csigákban visszahajló karéjos szélű levelek sem, melyek közül a legbelső fejezeten ez a motívum már szinte rozettává alakul.
Úgy tűnik tehát, hogy a zsámbéki sárkányos fejezetek csak alapmotívumokban egyeznek, vagyis hogy mindkét fejezeten visszahajló nyakú, önmagukat marcangoló (?) sárkányokat látunk növényi környezetben. A részletformák, faragásmód, stílusrészletek (a vegetáció) tekintetében egymáshoz sem állnak túlzottan közel: a gádorfal fejezetfrízének könnyed, majdnem csipkeszerű áttörtsége nem igazán jellemzi a karzat sárkányait. Lehet, hogy a zsámbéki templom egyes stílusrétegeit és az óbudai vár sárkányos részleteit ugyanaz a „királyi műhely” formálta,22 de a kapcsolat ennél lényegesen árnyaltabb.
 |
| Pilisszentkereszt, a ciszterci kolostor boltozati záróköve |
Szintén jelentős számú sárkányok voltak a pilisi ciszterci kolostor 13. századi kerengőjének zárókövein, ellentmondván a rendalapító Clairveaux-i Szent Bernát intelmeinek: „De aztán a kerengőkben az olvasó testvérek szeme előtt, mit keres az a nevetséges szörnyűség, a csodálatosan rút szépség és szépséges rútság? Mit akarnak a tisztátalan majmok, a vad oroszlánok, az iszonyú kentaurok, a félig emberek…Amott egy hátulról félig emberformájú vadállat elöl lovat ábrázol, emitt egy szarvas állat hátul lótestet visel…” Ezek miatt a hívságos ábrázolások miatt a szerzeteseknek: „inkább akarózik a márványok közt olvasni, mint a kódexekben, s egész napot ezek egyenkénti megcsodálásával tölteni, mint azzal, hogy Isten törvényén elmélkedjünk. az Istenért, ha nem szégyellik a hiábavalóságokat, miért nem sajnálják a költségeket?”23
Végezetül a középkori ember szorongását és félelmeit a sötétség eme teremtményeitől, plasztikusan ábrázolja Umberto Eco a kolostortemplom kapuzatának pokolbéli szörnyeivel szembesülő novícius melki Adso jelenetében.24 A Rózsa nevéből készült filmbenJean-Jacques Annaud ezt a félelmet megjelenítve a mintaként reprodukált Moissac-i kapu szörnyeit a hatás kedvéért még egy fokkal ördögibbnek ábrázolta. A regény főhőse, Baskerville-i Vilmos (lásd Sherlock Holmes) mintegy ellenpólusként, a szörnyek és az ortodoxia világában a felvilágosult arisztoteliánusi szabad gondolkodást és a nominalista logikát képviseli, szemben a regényben ábrázolt Jorge atya platonikus, spirituális szigorával. S ha vannak áthallásaink, az nyilván csak a véletlen műve lehet.
1 https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Hortus_deliciarum_Jesse_tree.jpg
2 GEREVICH László: Dömös. In: Műemlékvédelem, 1992/2. 73-80. o.
3 NÁNDORI Klára: A Dömösi prépostsági altemplom helyreállítása. Uo. 81-87. o.
4 „Ezután a herceg Jeruzsálembe ment, és midőn szerencsésen visszatért, a király békével fogadta. A herceg a vadászatban lelte örömét, egyre csak ezt űzte, a király pedig megadott neki mindent, ami a vadászathoz kell. A herceg ezután Dömösön monostort épített, meghívta a királyt, jöjjön el a fölszentelésére.” Geréb László fordítása, Bp. 1993. 51. o.
5 TOROCZKAY Gábor: A dömösi prépostság története az alapítástól I. Károly uralkodásának végéig.
http://epa.oszk.hu/03300/03304/00060/pdf/EPA03304_fons_2012_04_409-433.pdf
6 Képes Krónika. A magyarok régi és legújabb tetteiről, eredetükről és növekedésükről, diadalaikról és bátorságukról.” Bp. 1992. fordította Geréb László, 35. o.
7 Diplomata Hungariae Antiquissima. I. (1000–1131). Edendo operi praefuit Georgius Györffy.Bp., 1992. (a továbbiakban: DHA I.) 225–226. p. (78. sz.) L. bővebben Thoroczkay Gábor: A dömösi prépostság története alapításától I. Károly uralkodásának végéig.
8 L. Az új társadalmi rend válsága. Trónküzdelmek. In: Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Főszerk.: Székely György. Szerk.: Bartha Antal. Bp., 1984. (Magyarország története I/1–2.) (a továbbiakban: Mo. tört.) 835–888., 1662–1667. o., különösen: 862–863. o. és Kristó Gyula – Makk Ferenc: Az Árpádok, fejedelmek és királyok. Bp. 2000. 157. o.
9 Uo. Gerevich tehát az alapítást és a dukátus elvesztését korábbra keltezi, Toroczkay szerint is tévesen. (Toroczkay Gábor: A dömösi prépostság története az alapítástól I. Károly uralkodásának végéig. http://epa.oszk.hu/03300/03304/00060/pdf/EPA03304_fons_2012_04_409-433.pdf
10 Képes Krónika, Fordította Bollók János, Bp. 2004. 97.
11 Lásd 1. sz. jegyzet
12 Uhrin Dorottya: Antiochoiai Szent Margit legkorábbi magyarországi kultusza. Álmos herceg egyházalapításai és a Szent Margit szakramentárium. http://epa.oszk.hu/00000/00021/00417/pdf/EPA00021_magyar_konyvszemle_2017_01_013-031.pdf
13 A kódex leírásához l. Uhrin i.m. 20. :„A kódex 111 fólióból áll, a felépítése csonka temporále (hamvazószerdától a pünkösd utáni 26. vasárnapig), egész éves szanktorále, szentek kommúne miséi, votívmisék és áldások. A szakramentárium magyarországieredete – a benne szereplő magyar vonatkozású szentek miatt – és bencés kötődése kétségtelen,47 mivel az in monasterio pro fratribus votívmise kollektája így szól: „Concede nobis famulis tuis in hoc presenti monasterio sancte Margarete uirginis nec non sub regula sancti Benedicti constitutis…”. Tehát a kódex egy bencés regulát követő Szent Margit-egyház számára készült, s később kerülhetett Zágrábba”
14 Uhrin i. m. 17. o.
15 Uhrin i. m. 18. o.
16 Uhrin i.m. 19. o.
17 Uo.
18 MAROSI Ernő: A zsámbéki kolostorromok. a struktúra analízisének kísérlete. In: Magyar Műemlékvédelem X. 1996. 71-72. HAVASI Krisztina: A király új palotája, megjegyzések a kora 13. századi óbudai rezidencia művészettörténeti helyéhez. In: In Medio Regni Hungariae. Szerk.: BENKŐ Elek – OROSZ Krisztina. Bp. 2015. 450. o.
19 ROSTÁS Tibor: Eine Kleine "drakologie". Die ornamentik der tišnover Porta Coeli und Ungarn. In: Österreichische Zeitschrift für Kunst und Denkmalpflege 2006, Heft 3/4. L. még ROSTÁS Tibor: Udvari művészet Magyarországon a 13. század második negyedében és közepén, avagy a Gizella-kápolna hazai kapcsolatrendszere. In: Műemlékvédelmi szemle 2000. 5-52. Ennek kritikájához HAVASI: i. m. 422-427. o.
20 HAVASI: i. m: 16. ábra és 451. o.
21 HAVASI: i. m. 5. ábra
22 ROSTÁS: l. 15. jegyzet
23 A középkori művészet olvasókönyve. Összeállította Marosi Ernő. Bp. 1997. 92-93. o.
24 „…az ívsorok erdei boltozata felé burjánozva, újabb jelenések tárultak szemem elé, hátborzongató látnivalók, melyek csakis parabolisztikus és allegorikus erejük, avagy az általuk közvetített erkölcsi tanítás folytán kerülhettek ide: parázna asszonyállatot láttam, meztelen volt és foszlott húsú, és undok varangyok rágták, s kígyók szipolyozták, mellette püffedt hasú, sörtés grifflábú, trágár pofájú szatír, ahogy önnön kárhozatát ordítja világgá, és láttam egy fösvényt, ahogy hullamerevvé zsibbadtan fekszik baldachinos nyoszolyáján, tehetetlen prédájaként immár egy falkányi démonnak, s hörgő szájából az egyik démon a lelkét cibálja ki épp, s a lelke kisgyermek (örök életre újjá, jaj, sosem születő), és láttam egy dölyföst, a nyakában démon ült, s a szemébe vájta a körmét, közben pedig két másik alak – torkosok – viszolyogtató birkózásban marcangolta egymást, és sok egyéb szerzetet is láttam, kecskefejűt, oroszlánsörényűt, párducpofájút, lángtenger foglyait, szinte érződött a tűz lehelete. És körülöttük, közibük vegyülten, a fejük fölött s a lábuk alatt megint más arcok és más kezek-lábak, egymás haját tépte egy férfi meg egy asszony, kárhozott ember szemét szívta két áspiskígyó, horgas kézzel hídra száját feszegette egy vigyorgó, és a Sátán bestiáriumának valamennyi fenevadja ott gyülekezett konzisztóriumra, díszes társaság, és ott őrködött és önnön kudarcával dicsőségét zengte annak a királyiszéknek: faunok, kétnemű lények, hatujjú szörnyek, szirének, kentaurok, gorgók, hárpiák, lidércek, dracontopodusok, minótauruszok, hiúzok, párducok, kimérák, orrlikaikból tüzet lövellő kutyafejűek, agyaras behemótok, sokfarkú gyíkok, szőrös kígyók, szalamandrák, viperák, rákok, siklók, fogas hátú kétfejűek, hiénák, vidrák, varjak, krokodilusok, fűrészes szarvú hidrák, békák, griffek, majmok, páviánok, leucrotusok, manticorák, keselyűk, parandrusok, menyétek, sárkányok, búbos bankák, baglyok, baziliszkuszok, hypnalusok, presterusok, spectaficusok, skorpiók, saurusok, cetek, acitalusok, kétfejű kígyók, jaculusok, dipszászok, zöld gyíkok, kalauzhalak, polipok, murénák és teknőcök. Mintha a poklok valamennyi lakója itt adott volna egymásnak találkozót, hogy kitaszított sokaságuk tornác, sötétlő erdő, kietlen pusztaság legyen a timpanon királyiszékben Ülőjének, biztató és fenyegető orcájának színe előtt, Armageddon legyőzöttjei voltak ők Annak színe előtt, aki eljő majd, hogy mindörökre különválassza az élőket a holtaktól. És félájultan meredtem e látomásra, nem tudva már, hogy hol vagyok: barátságos helyen vagy a végítélet völgyében-e..” Umbeto Eco: A rózsa neve. Bp. 1988. Fordította: Barna Imre. 29. o.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése