A Szófa júniusi lapszemléje
Bodrogi Csongor lapszemléje a Szófán olvasható irodalmi lapokhoz
Ajánló a júniusi lapszámokhoz
Miként az eddigi hónapokban,
ezúttal is tíz szöveget emelek ki a frissen megjelenő lapszámokból. Az ajánlat
nem is lehet más, mint szubjektív, a saját érdeklődésemet és vonzalmaimat
tükröző. Sok erős és jó szöveg kimaradt, de ez a dolog természetéből fakad.
Ahogyan a folyóiratok, úgy a műfajok között is próbáltam egyensúlyt tartani,
így a válogatásomba ezúttal is került vers, novella, regényrészlet, esszé és
tanulmány.
A TIZEDIK:
Szalay Zoltán: Sivatagi só (novella) [Alföld]
A novella a rendszerváltás
körüli (azt közvetlenül megelőző) időkbe kalauzol vissza minket. Egy kis
faluban már érezni a változások szelét, és mindenki másképpen viszonyul a jövő
ígéretéhez. A legjellegzetesebb szereplő egy bizonyos Ernő bácsi, egy bicikliszerelő,
aki rendületlen optimizmussal hisz a lassan, de most már biztosan elérkező
boldogságban. A falu tizenéves kamasz fiúit eközben egy bizonyos „egérke”, azaz
egy épp faluba költöző kislány foglalkoztatja, valamint egy különös eset: Soós
Izáék tojásait pusztítja valami. A balladai homállyal elbeszélt történet
nagyszerűen megérzékelteti egy korszakváltás sajátos belső ellentmondásait.
A KILENCEDIK:
Balázs Imre József: Éjszakák a zenben (versciklus) [Látó]
Sokféle funkciója lehet a
költészetnek, de ezek közül alighanem az egyik legfontosabb, hogy az embert
elemelje a hétköznapok zajgásától, és különös, meditatív állapotba ringassa. Ha
ezzel a mércével mérjük a júniusi lapszámok verseit, Balázs Imre József rövid
kis műveinél aligha találunk igazibb költészetet. Mi e pár soros szövegek
varázsa? Úgy hiszem, a ritmus; ami vers- gondolatritmust és szómuzsikát
egyaránt jelent. Idézzük is ide a (KIAPADÁS) című csodálatos kis opust:
tavasszal az erdő mélyebb
részein a vizet néztük kerestük lakóit
hogyha megmozdultak fölkavartuk a vizet
tavasszal a víz alól néztük az eget néha eltakarta valami néha föl-
kavarodott a víz és menekültünk
nyáron járva az erdőt eltűnt vizek helyén árnyékosabb maradt
még kicsit a föld az avar beszédesebb
A
NYOLCADIK: Bíró Mónika-Anita tanulmánya az erdélyi kritikáról [Székelyföld]
A fiatal szerző egy ősrégi
diskurzusba kapcsolódik be, amikor különösebb minősítések nélkül, szimplán
leíró módon bocsát közre néhány érdekesebb statisztikát az utóbbi évek erdélyi
irodalmi folyóiratokban megjelent kritikáiról. Egy pontosítást máris tenni
kell: a szerző nemcsak négy irodalmi folyóirat (Helikon,
Korunk, Látó, Székelyföld), de egy
irodalmi blog (Pisztácia42)
recenzióit, kritikáit, ismertetéseit is megvizsgálta. A vizsgálat látszólag
pusztán külsődleges szempontokat követ (milyen mennyiségben, milyen kiadók
milyen könyveiről, és kik írtak kritikákat), a számokból mégis izgalmas
tanulságok bontakoznak ki. Bár történtek örvendetes változások az utóbbi
években, a kritikák még mindig főként a hazai könyvtermést szemlézik, és
ugyancsak nem múlt el a magyarországi irodalom Budapest-központúsága. Egyre
több ugyanakkor a nem-szépirodalmi művekről írott ismertető, ami a horizont
kitágulására, nagyobb párbeszédkészségre utal; a blogoszféra pedig formai
szempontból is frissítően hatott az irodalomról szóló beszédre.
A HETEDIK:
Székely Márton: Íme, szétszóródás volt az életem [Kalligram]
Nem irigylésre méltó a
lapszerkesztők helyzete. A sok-sok elolvasott vers az emberben egyfajta
telítődést alakít ki, eltompulást, és egyre nehezebb észrevenni az egyes
szövegek közti lényegi különbségeket (a hibákon is csak ásítozva morgunk
egyet). Ritka az, amikor egy hang annyira erős, hogy azonnal fölismerhessük:
itt bizony valami nagy dolog történik velünk. Így olvastam a júniusi
Kalligramban Székely Márton versét, amely már a kezdő sorában megszólított,
maga mellé ültetett, és párbeszédbe kezdett velem. A nem rövid vers mindvégig
iszonyatosan izgalmas; többféle regisztert mozgatva életünk legfontosabb kérdéseiről
beszél.
A HATODIK:
Gerencsér Péter tanulmánya a Jókai-filmekről [Tiszatáj]
Miként áprilisban, ezúttal is a
Tiszatáj diákmellékletéből
választottam szöveget; nem tehetek róla: izgat a téma. A pár hónapja kirobbant
Jókai-vitában nagyjából mindenki elbeszélt egymás mellett, de annyi haszna
mégiscsak volt a dolognak, hogy sokan sok helyen elkezdtek beszélgetni
Jókairól. De vajon ki volt ez a Jókai, és mit értünk belőle? Nem lehetséges,
hogy Jókai-képünk torzságát éppen a hatvanas, hetvenes évek Jókai-adaptációi
okozzák? Gerencsér Péter végignézte az összes Jókai-regényből készített filmet
a ’10-es évektől a legutóbbi feldolgozásokig (eleve nagyon tanulságos, hogy a
legutóbbi feldolgozás ’89-es!); és meglehetősen elgondolkodtató tanulságokat
vont le a látottakból.
AZ ÖTÖDIK:
Lanczkor Gábor: Túlutazni (2020 február) [Tiszatáj]
Jönnek sorban a járványversek,
karanténversek, karanténnaplók, és valóban sok csinos darabra lelünk köztük (a
sok kényszeredett, erőltetett, alkalmi jellegű opusz között persze). Lanczkor
Gábor verse (bár témája szintén egy járványkori utazás) sokkal mélyebb ezeknél.
Ami elmélyíti, az a kulturális utalások valóságos özöne (a beszélő vélhetően
Görögországba utazhatott), ami azonban nem elnyomja a szöveget, inkább föllazítja
(ha még nem képzavar ez így…). Az utazásnak nyilván van egy valóságos helye,
van egy valóságos repülőtér, vannak valóságos szirtek, taxik stb. De erre a
valóságra rátelepülnek az álmok, a mítoszok, a hírek és szavak, a kultúra
legkülönfélébb elemei, és folyamatos szellemi izgalomban tartják az olvasót.
A NEGYEDIK:
Az Alföld Simon Balázs-blokkja, benne például Jánossy Lajos regényrészletével
[Alföld]
Élt itt Magyarországon 1966 és 2001 között egy Simon Balázs nevű ember, aki már tíz évesen végigolvasta Heideggertől a Lét és időt (természetesen eredetiben), olvasta Platónt és Arisztotelészt, no meg a preszókratikus filozófusokat (természetesen eredetiben), tudott ógörögül, latinul, arabul, az összes nagy nyugati nyelven, és szilárdul meg volt győződve róla, hogy a kortárs költészet legnagyobb zsenije. Magam sohasem voltam a kortárs irodalommal kellően naprakész (kivéve persze most), így nem is ismertem Simon Balázsnak sem a nevét, sem a költeményeit. Hatalmas hiány; aki teheti, azonnal pótolja. Erről a különleges alakról emlékezik meg az Alföld Simon Balázs-rovata. Mindegyik szöveg izgalmas, magam csak azért emelem ki Jánossy Lajosét, mert elsőül olvasva ez a szöveg hozta számomra először közel ezt a szabálytalan géniuszt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése