Délibábvadászat

Szilasi László: Kései házasság

Mohácsi Orsolya

 

A népszerű szerelmes regények történetszála sokszor azonos: két szimpatikus ember találkozása, szerelembe esés, egy nagy veszekedés, majd a jól megérdemelt happy ending. Szilasi László regénye azonban ezt a szokványos cselekményvonalat megsemmisíti, és teljesen újat alkot helyette. Adott két fiatal egyetemista, Ilma és Gavenda Péter (Gerenda), akik 1966-ban szerelembe esnek, és viszonyt folytatnak életük végéig Árpádharagoson. A viszony kifejezés használata nem véletlen, nem lehet kapcsolatnak nevezi azt, ami közöttük van, hiszen semmi igazi nincs a szerelmükben. A boldog befejezés pedig talán sosem jön el, bár ez szubjektív. Inkább a boldogtalanság, a kihagyott lehetőségek és a kontrollálhatatlan érzelmek regénye ez, nem pedig a szerelemé. Talán ezért is olyan homályos és kérdéses minden az egész viszonyuk alatt. Tulajdonképpen ettől lesz izgalmas a történet, hiszen az olvasóban végig megvan a remény, hogy valahogyan, ha nem is együtt, de akár külön-külön, boldogok lehetnek. Ez a feszültségteli várakozás a regény sikerének kulcsa.

A kötet összesen 60,  három-négy oldalas novellából áll. A narrátor személye kicsit zavarossá válik, hiszen Ilma és Gerenda történetét egy harmadik személyként meséli el, viszont a férfi életét sokkal kevésbé ismerjük meg, mint Ilmáét. Gerendáról azokat a dolgokat tudjuk, amelyeket Ilma valamiért fontosnak tartott, és ezeket osztja meg az olvasóval. Ezeket a harmadik személyű elbeszéléseket pedig egyes szám első személyű, dőlt betűs kiegészítések törik meg. Így az egyébként is elég rövid történeteket Szilasi még osztottabbá, rövidebbé teszi. A dőlttel szedett szövegrészek tulajdonképpen az érzelmek kifejezésének helyei. Ezekben tisztán olvashatjuk Ilma gondolatait, érzéseit, nagyon változatos, hogy mivel kapcsolatban fűz megjegyzést a történethez. Azért olyan különös ez az összetett narrátori szerep, mert egy olyan személy mesél, aki nem része a szerelemnek, mégis pontosan ismeri Ilma érzéseit, és ezek a leírások csak ritkán szorulnak kiegészítésére. Érdekes kérdés, hogy vajon ki lehet ez a harmadik személy. Még rejtélyesebbé válik a kiléte attól, hogy a regényben sokszor a szexuális együttlétek nagyon pontosan és nyersen vannak leírva, viszont sosem Ilma és Gerenda együttléte, hanem amikor valaki mással vannak. Tehát a saját aktusaikat és azok mentetét megtartják maguknak, mintha ettől a kettejük viszonya kedvesebbé, rokonszenvesebbé válna az olvasó szemében.

A narrátor különös húzása, hogy minden részlet egy világ- vagy nemzetmértékű esemény megjelölésével kezdődik. Ezáltal pedig a mű egésze emlékké válik, de nem az egyén emlékévé. Ezeknek az emlékeknek a jelzői nem mások, mint a világban történt nagy események, hírek, például a Holdra szállás, vagy Natascha Kampusch megszökése. Ez a különös híradás segíti (már ha segíti, és nem összezavarja) az olvasót abban, hogy kötni tudja az eseményeket nemcsak egy adott évhez, hanem egy pontos naphoz is. Nem olyan biztos azonban, hogy ezek a jelzések az olvasónak szólnak, sokkal inkább Ilmának vagy a narrátornak. Az emlékezés keretei sokszor nem engedik, hogy egy esemény kapcsán pontosan emlékezzünk a helyre, az évre, vagy éppen a pontos dátumra.  Azonban ezek a személyes emlékeinknél nagyobb hírek és események biztos dátumokhoz vannak hozzárendelve, így az emberiség pontosan emlékszik ezekre a napokra. Például mindenki tudja azt is, mit csinált, amikor az ikertornyok ledőltek. Ilma életében mivel Gerendán kívül senki nem kap fontos szerepet, mintha ezt az űrt nem egy emberrel szeretné kitölteni, hanem az egész emberiség történelmével. Mintha számára ezek a dátumok mind jelentőséggel bírnának, mindegyikre emlékszik, napra pontosan, hiszen aznap vele és Gerendával éppen történt valami fontos.

Békéscsabai utcakép (Árpádharagos)

                                                                  

A regényben valahogy semmi nincs a helyén, gondolok itt például az emberi kapcsolatokra. Azt hinné az olvasó, hogy a szerelemről olvas. Olvasás közben más sem jár a fejében, csak az, vajon miért viselkednek emberek így egymással, hogyan képesek így elhanyagolni, sőt elengedni egymást, miért jó nekik, ha senki nem szereti őket. A szereplők jelleme nagyon távol áll a valóságtól, nehéz elképzelni, hogy valaki ilyen esetlen, határozatlan, naiv lehet a való életben. Az utóbbi  három jelzővel Ilmát illettem. Míg számára egyértelmű, hogy Gavenda mennyire szereti őt, addig az olvasó számára teljesen egyértelmű, hogy a férfi valójában nem szereti Ilmát. Sok szinten ez egy reménytelen és viszonzatlan szerelem marad. Az ő viszonyuk alapja sokkal inkább a megszokás, mintsem a szerelem. Gerenda nem akar együtt lenni Ilmával, két másik nőt is elvesz, annak ellenére, hogy tudja, akár Ilmát is elvehetné, hiszen elvileg szeretik egymást. Viszont ha szerelem, akkor nem kellene ennyire bonyolultnak lenni. Nem kellene egy vagy két egész életet boldogtalanul elvesztegetni. Olvasóként érhetetlen a szerelmük és a jellemük. Talán itt éreztem a regényben egyedül hiányosságot. Talán szándékos, talán nem, de a szereplők jelleme terén sok minden marad homályban az olvasó előtt. Emiatt pedig nagyon nehéz követni, mit miért tesznek, nem tudunk azonosulni a szereplőkkel, mert nem ismerjük őket eléggé. A két főszereplő jelleméről nem sok minden derül ki, csupán a szerelmüket ismerjük meg, de a két embert nem. Így hiányérzetünk marad, hiszen nem kerülhetünk közel az igazsághoz, mindig kimaradunk valamiből.

Ötletekben nem szűkölködik a regény, látszik, hogy sok mindent szeretne elérni, bemutatni, leírni. Talán pont amiatt, mert sok az ötlet, néha szétesik a regény. A tartalmi szál végig fennmarad, viszont a szerkezet túl sok részre van szedve, és nem biztos, hogy ezt elbírja a keret. Viszont a mű képes arra, hogy emlékeztesse olvasóját a kihagyott lehetőségre és az idő robogására. Hihetetlen belegondolni, hogy Ilma tényleg egy életen át várt Gerendára, és végül nem kapott mást, mint magányt és hiányt.