Kenyeret és cirkuszt
Dukkon Péter
Ez írás inkább a cirkuszról és nem a kenyérről szól. Persze
tudom, hogy sok ember kenyere is veszélybe került. A cirkusznak is csak az
egyik részéről, a sportról. A március 11-i országos veszélyhelyzet bejelentése Magyarországon
is komoly intézkedéscsomagot léptetett életbe. Ennek a sportra
gyakorolt hatását szinte lehetetlen összefoglalni. A sportesemények döntő
többségét törölték. A bajnokságokat felfüggesztették, vagy befejezettnek
nyilvánították. Párhuzamosan a magyarországi eseményekkel külföldön is hasonló
intézkedések történtek. Intézkedtek a nemzetközi szövetségek is. A futó
tornákat felfüggesztették. Ilyen volt a Bajnokok Ligája a labdarúgásban és a
férfi kézilabdában, valamint a kosárlabdában. De pl. a női kézilabda BL
sorozatot egyszerűen törölték. Sokáig hezitáltak, hogy mi legyen a 2020-as
nyári olimpia sorsa. Ezt végül 2021-re halasztották. Persze jelenleg senki sem
tudja, hogy mi lesz a kvalifikációs versenyekkel. Márciusban meglehetősen nagy volt az
egyetértés a világban, hogy nézők nélkül nincs értelme megrendezni a
sporteseményeket. Így gond nélkül törölték a nagy teniszversenyeket, köztük a
Roland Garrost és Wimbledont is. Az atlétikai versenyeket sem rendezték meg, az
úszásban éppen bevezetett csapatversenyeket is elhalasztották. Foci,
kosárlabda, kézilabda, tenisz, atlétika, úszás, valamint az amerikai ún. major
sportok (MBL,NFL,NBA,NHL) jelentik a tévé által rendszeresen közvetített
sportágak gerincét, kiegészítve két, a tv által népszerűvé tett sportággal,
mint a snooker és a darts. Ha semmi egyéb nincs, akkor jól jöhetnek a véget nem
érő kerékpárversenyek, de azok sem voltak. A felsorolásból biztosan kimaradt
ez-az[1],
de ennek nincs különösebb jelentősége. Mivel a kontinensek, de az országok
közötti utazás teljesen ellehetetlenült, így a sportolók utaztatása sem volt
lehetséges. Úgy tűnt, hogy a sportesemények teljesen eltűntek.
No jó, de a sport nem a versenyzők magánügye. Az üzlet, a
cirkusz része. És nem csak az számít nézőnek, aki a helyszínen élvezi azt. A
nézők nagyon nagy többsége televízióban vagy interneten (streamelve) nézi az
eseményeket. A férfiember – elnézést a női emberektől, de számukra ez kevésbé
jelentett problémát – szombaton vagy vasárnap, esetleg hétköznap este lezökken
a tv, számítógép, tablet stb. elé, hogy a családból kicsit kiszakadva valami
sportot nézzen. És ijedten tapasztalta, hogy ismétlésen kívül gyakorlatilag
semmi nézhető nincs. Az ismétlések ismétlései kezdtek egyre unalmasabbak lenni.
A sporttelevíziók műsorát már csak a legelvetemültebbek nézték. Emiatt persze a
reklámozók sem akartak fizetni, hiszen a reklámok nem értek célba. Sőt árazási
problémák is jelentkeztek, hiszen az emberek nem akartak teljes árat fizetni
semmiért. Persze a probléma főleg a szabadidő haszontalan eltöltéséről szólt
nézői oldalon, a pénzek elapadásáról a másikon. Értem én, hogy a gazdasági
összeomlás mellett ez nem számított komoly problémának. No de ha se kenyér, se
cirkusz…
Nem tudom, hol ébredtek a leghamarabb[2].
Talán az USA-ban, ahol a sport és a gazdaság összefonódása sokkal erősebb, mint
Európában, és a sport az amerikai szórakoztatóipar legfontosabb része. A
sportszervezetek és a televíziós csatornák közötti megállapodás rögzíti, hogy
mely esetekben kell a teljes szerződéses összeget kifizetni, és ez általában a
közvetített meccsek számától függ. A major sportágakban a versenyidőszak két
részre oszlik, az alapszakaszra és a rájátszásra. Amennyiben a szerződés
szerinti mérkőzésszám nem teljesíthető, az egyesületek (itt franchise-nak hívják
őket) és a tulajdonosok jelentős bevételektől esnek el. Bár nem minden sportág
volt azonosan érintve – az NFL versenyidőszaka januárban befejeződött –, azért
minden komisszár (commissioner[3])
tudta, hogy valamit tennie kell, ha nem akarja csődbe vinni a sportágat. A
jégkorong és a kosárlabda az ún. buborék megoldást választotta. A buborék egy
orvosilag folyamatosan ellenőrzött zárt rendszer, ahol a nézők és részben a média
kizárásával lejátszanak annyi alapszakasz meccset és a rájátszást, hogy a
jogdíjak ne kerüljenek veszélybe. Kosárlabdában 141 napos szünet után, 2020.
július 30-án indult újra a 2019–2020-as versenyidőszak Orlandóban. A
jégkorongozók 2020. augusztus 1-én folytatták a szezont Edmontonban és
Torontóban. Az MLB – a baseball liga – csökkentette az alapszakasz meccseinek
számát, racionalizálta a csoportbeosztást, és üres stadionokban folytak a
mérkőzések. Észak-Amerikában az egyetemi sportok is rendkívül népszerűek. Ott
végül csaknem üres stadionokban befejezték az idényt, és győztest hirdettek.
(A meccseket mindenütt töröltek.)
Európa is felébredt. A nemzeti bajnokságokat így-úgy befejezték[4], a selejtezők elindultak. A legnagyobb üzletnek számító labdarúgó bajnokok ligáját is befejezték, egy helyszínen, üres lelátók előtt. Teniszben, snookerben, a technikai sportokban is újraindították a verseny szezont. A show folytatódott. Emlékszem, mennyire örültem, amikor ismét élő és érdekes sportközvetítéseket lehetett nézni a tv-ben. Ekkor tudatosult bennem, mennyire az életünk részévé vált a sport követése. Valaminek a hiánya mutatja meg annak fontosságát. Lehet fanyalogni, kijelenteni, hogy nem fontos, hogy pótcselekvés, tessék olvasni, zenét hallgatni, vagy nem nézni, hanem űzni a sportot. De ezek az érvek megbuknak a tényeken. A világon a leginkább nézett esemény az olimpia, ennek népszerűségével csak a labdarúgó világbajnokság veheti fel a versenyt. Nagyon sokan nézik a különböző nemzeti és nemzetközi ligákat. Európában is egyre népszerűbbek az amerikai major sportok. És mivel igény van rá, így vannak szolgáltatók is. Hirtelen meg sem tudom számolni, Magyarországon hány sportcsatorna van. Tíz biztosan, és ebből csak a királyi tv számít ingyenesnek. A többiért bizony fizetni kell. A nagyobb szolgáltatók úgy állítják össze a csomagjaikat, hogy legnagyobb nézettséget biztosító sportcsatornák a drágább csomagokba kerüljenek. Ettől az évtől az ARÉNA4 sportcsatorna közvetíti az NFL-t, és persze egy csomó egyebet, pl. MOTO GP is. Bizony, októberre minden nagyobb szolgáltató beillesztette a kínálatába.
A sportesemények nagy része nézők nélkül vagy nagyon kevés
néző előtt zajlik. Bizony nem mutatnak szépen a 70-80 ezres arénák tök
üresen. A sportegyesületek bevételének jelentős részét – az USA-ban ez 40%, a
pontos európai adatok nem ismertek – a jegybevételek adják. Biztos, hogy komoly
intézkedéseket kellett hozni, hogy a kieső bevételek ellenére se omoljon össze
az üzletág. Fizetéscsökkentésről, beruházások elhalasztásáról, a versenysport
állami támogatásáról szólnak a hírek. Az igénybe vett eszközök is mutatják,
hogy a sport, mint iparág működik, hiszen életben tartásához ugyanazokat az
eszközöket veszik igénybe, mint bármilyen egyéb iparágnál.
Az a tény, hogy a sportesemények üres vagy kvázi üres
nézőtér előtt zajlanak, kihat egyéb iparágakra. Primer módon a turizmusra, a
sportegyesületek által értékesített mezekre, sálakra és egyéb szurkolói
„kegytárgyakra”, de szekunder hatása egy csomó más területen (pl.
légi közlekedés) is megjelenik. A sportturizmus jelentősége messze megelőzi az
egyéb eseményekhez kötődő – koncertek, berúgás stb. – jelentőségét.
A sport, mivel valós igényt szolgál ki, élni akar, a nézők
legnagyobb örömére. Megbirkózik a pénzforrások csökkenésével, a költségek növekedésével[5],
a lehetetlen és folyton változó szabályozással. Elrettentő példaként álljon
itt, hogy a női kézilabda Európa-bajnokságot Dánia és Norvégia közösen rendezi
decemberben. A norvégok idáig háromszor léptek vissza a rendezéstől.
Norvégiában sokkal szigorúbbak a pandémiás előírások, mint Dániában[6],
ezért a feltételek messze nem azonosak a két országban vívott meccsekre.
Norvégiában, ha fertőzöttet találnak, azt a csapatot is kizárják, amelyikkel
előzőleg játszott. A szabályok most nem biztosítják az egyenlő feltételeket.
Nem csak törölnek mérkőzéseket, de köteleznek csapatokat arra, hogy úgy játsszanak,
hogy a csapat fele karanténban van. Ez történt a Fradi női kézilabdacsapatával.
Az UTE labdarúgó csapata halasztást kért a fertőzés miatt, de a Diósgyőr nem
egyezett bele, ezért elvesztette a mérkőzést. A Juventus messze legjobb
labdarúgója – Cristiano Ronaldo – hetekig nem állt csapata rendelkezésére, mert
COVID pozitív volt. Most az olasz hatóságok azt vizsgálják, hogy hogyan
léphetett be mégis Olaszországba. És számolatlanul lehetne még sorolni a
példákat, de nem érdemes.
Ahogy én látom a sportközvetítéseket nem csak a nézői igények, a sportgazdaság csökkentett módon történő működtetése tartja fenn. A legfontosabb talán az, hogy a sportesemények megtekintése egy kicsit emlékeztet minket arra, hogy hogyan éltünk a COVID-19 előtt, és reményt ad arra, hogy a dolgok rendbejöhetnek. Persze jó lesz, ha felkészülünk, hogy a vírus legyőzése után újabb nehézségekkel kell majd szembe nézni, de a most szerzett tapasztalatokat nem érdemes elfelejteni.
[1] Csak a
tv-közvetítéseknél népszerű sportokat vizsgáljuk, de a felsorolásból kimaradtak
a technikai sportok, a golf stb.
[2] Igazán
csak Európáról és Észak-Amerikáról vannak információim. Nem kétséges, hogy
egyéb földrészeken is alkalmazkodtak a helyzethez, de ezeket még nagyjából sem
ismerem.
[3] Az adott
sportág irányítója, aki vagy önállóan, vagy tulajdonosokkal közösen dönt a
sportág ügyeiben.
[4] Volt
olyan ahol törölték, és a nemzetközi indulás jogát a szakszövetség határozta
meg.
[5] Csak a
veszprémi kézilabdacsapat több tízmilliót költött a tesztelésre.
[6]
Legalábbis mai tudásom alapján.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése