Merre is?

Götz Eszter

Ha ma bárkit megkérdezünk az utcán vagy baráti körben arról, hol tart Magyarország, többnyire borús fejtegetésekbe bocsátkozik. A közmédia viszont hangos a pozitív jövő-, sőt jelenképtől, harcos helytállást, versenyképességet hirdet: mi, magyarok tudjuk, mit kell tenni. A frissen megalakult Egyensúly Intézet szeptemberben kiadott kötete sem egyiket, sem másikat nem erőlteti ránk. Elfogultság helyett a tényekhez fordul, és azokból az intézet munkáját segítő szakértők azt olvassák ki, hogy Magyarország 2020-ban a középmezőnyben helyezkedik el, nagy általánosságban, messziről nézve sem sokkal rosszabb, sem sokkal jobb a többi európai államnál. Kérdés, hogy ez a következő évtizedben merre megy tovább. Mert a középmezőnyből alighanem a legnehezebb kitörni, különösen úgy, hogy egy kettészakadt társadalom számára a múltból örökölt tétlenség sokkal biztonságosabb, mint a jövő tudatos építése.

A szerkesztők, Boros Tamás és Filippov Gábor politológusok egy nagy csapat szakemberrel és elemzővel együtt arra keresték a választ, hogy milyen rövid távú jövőkép áll a magyar társadalom előtt. Csaknem két évnyi kutatómunkával állt össze a könyv anyaga, de az olvasót nem terheli nehezen kibogozható szakszövegekkel. Ehelyett közérthető stílusban, sőt kifejezetten élvezetes módon foglalja össze a sok irányú kutatást, amit az elemzők kifejezetten ehhez a kötethez, illetve az Egyensúly Intézet indulásához elvégeztek, és csak a hatvan oldalnyi jegyzetanyagban és irodalomjegyzékben tünteti föl azt a hatalmas háttérmunkát, amire támaszkodik.

A könyv három fő kérdésre keresi a választ: hol állunk ma, hová szeretnénk eljutni, és azt hogyan tudjuk megtenni. A képlet nem mondható egyszerűnek: az állandó változásban lévő világban keresi a helyét egy közösség, próbál józanul tájékozódni a saját lehetőségeiről, miközben cipeli magával a múltja pozitív és negatív tendenciáit. A fejezetek a három kérdés mentén vizsgálják az értékrend, a szociális kérdések, a demográfia, a technológiai fejlődés, a külpolitika és a globális trendek, a gazdasági szerkezet, a klímahelyzet, a demokrácia és még egy sor téma mentén a magyar társadalmat. Egy átfogó analízishez képest feltűnő gyakorisággal találkozunk olyan kifejezésekkel, mint „tisztaság”, „remény”, „közös álom”, „érték”, sőt irodalmi idézetekkel, és nagyon megkönnyíti a megértést, hogy minden fejezet végén röviden összefoglalják a fontosabb megállapításokat. Ebben inkább egy tankönyvre emlékeztet, mintsem egy országelemző tanulmányfolyamra; ügyesen ötvözi a kettőt, ahogy stílusában is sokkal közelebb áll az esszéhez, mint a tudományos dolgozathoz. Viszont elég jól megértjük belőle, hogyan működik egy normális demokrácia, milyen tényezők befolyásolják a népességszámot, a munkalehetőségeket, milyen a szegénység „ragadós padlója”, és még sok minden mást, amihez sokkal több közünk van, mint gondolni szoktuk.

Tulajdonképpen már a tartalomjegyzékből kiderül, hogy unikális jelenséggel van dolgunk: egy friss szemléletű, elfogulatlan, jó szándékokkal és nagyon komoly, korszerű tudást felhalmozó szellemi műhely tette le a következő évtized előremutató tendenciáinak alapjait – legalábbis első lépésben, a közös gondolkodás szintjén. Hogy ebből mi valósul meg, az – és ezt többször is kihangsúlyozza – nem elsősorban a politikán, hanem a polgárokon, mondjuk úgy, hogy az olvasókon múlik. Hiszen ha jól figyelünk, a kötetben kimondott, gyakran személyesnek tűnő, de legalábbis személyes elhivatottságot sugárzó gondolatok egyfajta útmutatóként működnek. Segítenek újragondolni például, hogy mit jelent a pozitív nemzettudat, mire való a közösség, az emberi tőke, mije van Magyarországnak, és mije lehet. Valamiféle gondolati korrekciója ez a rendszerváltás óta zajló tendenciáknak, ami gyakran nyúl vissza az utolsó igazán előremutató történelmi korszak, a magyar reformkor értékeihez. És mindvégig tudatosan többes szám első személyt használ: egyetlen ország egyetlen közösségéről beszél, amelynek minden tagja felelős azért, ami itt történik, a környezet állapotától a morális értékekig. Sikeres országról beszél, amelynek polgárai erős társadalmi tőkét jelentenek, akik megértik, hogy a korrupció hosszú távon mindenkinek árt, akik átlátják a döntéseik következményeit, aki tudják, hogy a politika őket szolgálja, és nem fordítva. Kérdés, hogy Magyarország magára ismer-e ebben a képben, és ha igen, hajlandó-e tenni is érte.

Magyarország 2030 – Jövőkép a magyaroknak. Osiris – Egyensúly Intézet, 2020