Nyelvében él?
Németh Endre
Gyakori vélekedés a nép és a nyelv azonosítása. A
magyarok elődeinek kutatásában mit lehet kezdeni ezzel a feltételezéssel?
Bevallom, nem teljesen értem a problémát.
Hiszen magától értetődő dologról van szó. A nyelv és a nép két különböző
kategória. Így egyenlőek sem lehetnek. A magasfeszültség és a zsiráf is magas,
de senki nem gondolja, hogy egyenlőek.
Miért kell különbséget tennünk
a nép és a nyelv eredete között?
Egyfajta látens finnugor-ellenességet
érzek ennek a magától értetődő állításnak a hangsúlyozása mögött. Ha már a
nyelvünk finnugor eredetű, akkor legalább a magyar népet megmenthetjük ettől a
bosszantó malőrtől. Ha a nyelv és a nép különböző, akkor tényleg nyugodtan
mondhatjuk, hogy a magyar nép nem finnugor. Ugyanúgy, ahogy a hollandok sem germánok.
A holland nyelv germán.
Tanulságos, hogy a politikai
harctérhez hasonlóan új fogalmak, jelzők bevezetésével dolgoznak a kritikusok.
Ilyen jelző például az evolucionista, vagy a szociáldarwinista. Nagyon tudományosan
hangzanak ezek a fogalmak, de valós kritikai tartalmuk mindössze annyi, hogy a
családfa modell csak egy modell. A nyelvi változások valósága értelemszerűen
összetettebb bármilyen fastruktúránál. A nyelvészek számára ez legalább száz
éve nyilvánvaló. Ezzel együtt igaz, hogy a családfán belüli kölcsönhatások,
érintkezések kutatása csak az utóbbi évtizedekben szökkent igazán szárba. A
magyar és a permi nyelvek (udmurt, komi) közötti másodlagos nyelvi érintkezés
lehetőségéről bő félévszázada vitatkoznak a kutatók. De például tudtommal elsőként
Sípos Mária vizsgálta az obi-ugorok, a hantik és a manysik nyelvében a
másodlagos egyezéseket, a 2000-es évek elején.
Mit jelentenek pontosan ezek a
másodlagos egyezések?
Esetünkben a másodlagos
egyezések olyan egyezések a hantik és manysik szókincsében, amely nem az
obi-ugor alapnyelvből kerültek a hanti és manysi nyelvbe, hanem a két nyelv egyikéből
kerültek át a másikba. A genetikai adatok tükrében egyáltalán nem lepődnénk meg
azon, ha ezek a másodlagos érintkezések a finnugor nyelvcsaládon belül jóval gyakoribbak
és intenzívebbek lettek volna, mint ma gondoljuk.
A nyelv és a nép közötti
különbség hangsúlyozása régi hagyomány a magyar őstörténet kutatásában. Van
igazság abban az elméletben, hogy a temetők leletei nem azonosíthatók néppel
vagy nyelvvel?
Sokáig úgy tűnt, hogy a
honfoglaló magyarság régészeti leleteinek nincs egyértelmű párhuzama Keleten. A
kudarcot úgy magyarázták egyes kutatók, hogy etnikumok és régészeti kultúrák
között nincs, és nem is lehet kapcsolat. A csontvázak nem beszélnek, a tárgyi
kultúra gyorsan, és nem feltétlenül etnospecifikusan változik, mondták. Amire
kétségtelenül vannak példák. Tisztán a régészeti anyag alapján azt kellene
gondolnunk, hogy István uralkodásával egy új nép jelent meg a
Kárpát-medencében. Holott csak annyi történt, hogy ekkorra kezdett
megszilárdulni a magyarság új életformája.
Azóta kiderült, hogy legalábbis a
honfoglaló magyarok esetében ez a hiperkritikus megközelítés tévedés. Az Urál
vidéken, a mai Baskíriában és Tatársztánban a honfoglaló magyarság régészeti
leleteinek egyértelmű párhuzamait találták meg a kutatók. Nemrég
megvizsgálták az Urálon túli Ujelgi „magyargyanús” temetőjében nyugvók genetikai
állományát. Kiderült, hogy ez a népesség átmenetet képez az ugor és a
honfoglaló népesség között.
Két dolog volt még számomra
meglepő ebben a kutatásban, ami kapcsolódik a témához. Egyes Urál-vidéki „magyargyanús” temetőkben leginkább a mai permiekre (udmurtok, komik)
jellemző genetikai jellemzőket találtak a kutatók (bár ezt nem hangsúlyozták). Valószínűleg
a korábban emlegetett magyar-permi érintkezés nyomait sikerült azonosítaniuk az
archeogenetikus kollégáknak. Másrészt az autoszomális markerek azt jelezték,
hogy az Ujelgiben nyugvó személyek kísértetiesen hasonlítanak egy, a
Minuszinszki-medencéből ismert bronzkori kultúra, az okunyevói kultúra képviselőihez.
A meglepő az, hogy az okunyevói leletek több ezer évvel korábbiak, mint az ujelgiek. Mintha a magyarok elődei több ezer éven keresztül egy nagyon zárt
biológiai közösséget alkottak volna. Ez akkor is meglepő, ha figyelembe
vesszük, hogy az urbanizáció, a távközlés, a mobilitás és a tömegtársadalmak
teljesen másképp működnek, mint a bronzkori, vagy éppen kőkori kultúrák.
Ez utóbbiban teljesen mások voltak a csoportképző identitások és a
házasodási szokások, mint manapság.
Akárhogy is volt pontosan,
egyértelmű: nincs általános képlet a nyelvi, a demográfiai és a tárgyi kultúra
közötti összefüggésrendszerre. Klima László nagyon szépen fogalmazta meg ezt: „Egy nép életében a nyelvi, a kulturális és a
genetikai változások olykor párhuzamosan zajlanak, olykor elkanyarodnak
egymástól, néha találkoznak…”
Mit jelent az, hogy valami
„magyargyanús”?
A régészeti leletek nem
beszélnek, nem tudjuk, milyen nyelvet beszéltek valaha a sírokban eltemetettek.
Ezért csak azt mondhatjuk, hogy „magyargyanúsak” azok a leletek, amelyek
feltűnően hasonlítanak a honfoglaló magyarság tárgyi hagyatékára.
Melyek a nyelv és a nép fogalma
közötti legfontosabb különbségek?
A legfontosabb különbség
véleményem szerint az, hogy a nyelv sokkal jobban megfogható fogalom,
amelynek változása, ha térben nem is, de időben többé-kevésbé jól követhető. A
nép pedig egy kifejezetten soktényezős, puha fogalom, amely valójában
kiesik a tudományos vizsgálat látóköréből. Egy viszonylag egzakt és egy
meglehetősen puha fogalom amúgy is nehezen lenne tárgyalható egyazon
keretrendszerben.
Az identitás még a népnél is
jóval változékonyabb. Az identitás az akár az egyén életében is jelentős
átalakuláson mehet át. Az identitás szerkezete, intenzitása az idővel, a
társadalmi hatásokkal, a személyes fejlődéssel összefüggésben jelentősen
megváltozhat. A szemünk előtt is lezajlott néhány gyors identitásváltás, gondoljunk csak néhány közszereplőre a közelmúltból...
Bármilyen ismérvek alapján is
határoznánk meg a néphez, vagy legalább egy adott néphez való tartozás
feltételét, a nép mindig emberek egy csoportja lesz. Márpedig a demográfiai
folyamatok és a nyelvi folyamatok természete merőben eltérő. A demográfiai
folyamatok kumulatív jellegűek. Vagyis azok a kisebb-nagyobb népcsoportok,
amelyek beolvadtak valamilyen „fogadó” népességbe, jó eséllyel kimutatható
genetikai nyomot hagytak az utókorra. Röviden: a demográfiai kölcsönhatások az
„és”, és nem a „vagy” típusába tartoznak.
Ezzel szemben a nyelvi kölcsönhatások gyakran domináns jellegűek. Azaz a
beolvadt népesség sokszor az arányszámánál kisebb nyomot hagy a fogadó népesség
nyelvében, adott esetben nyelvi nyom nélkül olvad be.
Másrészt legitim és
tudományosan is vizsgálható kérdés, hogy mi volt a magyar anyanyelvű csoportok
története. Merre jártak? Honnan jöttek? Kikkel találkoztak? Milyen volt a
tárgyi kultúrájuk egy adott időszakban? Nem állíthatjuk, hogy a magyar néphez
mindig pontosak azok tartoztak, akik magyarul beszéltek. Igaz, ma a
magyarok esetében kétségtelenül a nyelv a legfontosabb etnikai indikátor. „Az egészséges nemzetiség… fő kísérője a
nemzeti nyelv, mely míg az fennmarad, a nemzet is él”– írta Széchenyi
közel 200 évvel ezelőtt a Hitelben. És Julianus barátot is
felvillanyozta, hogy magyarul beszélhetett Magna Hungáriában a keleten maradt
magyarokkal.
Ugyanakkor teljesen elfogadható megoldás a nyelvi megközelítés helyett az is, ha a magyarság eredetét a korábbi Kárpát-medencei lakosságban keressük, vagy az onogurokban, vagy az Árpádok szűkebb környezetében. Ebben az esetben viszont számolnunk kell a megközelítés súlyos következményeivel. Mit kezdünk a Julianus által megtalált magyarokkal? Hogy viszonyulunk a "magyargyanús" sztyeppei kultúrákhoz?
Még a gyerekek is tudják: ahány
nép, annyi etnogenezis. A szerbek és a horvátok egy nyelvet beszélnek, mégis
szétszakadt Jugoszlávia. Svájcban négy nyelven is beszélnek. A francia nép pedig a
germán frankok és a romanizált kelta alapnépesség házasságából született meg.
Ezért eme jól sikerült házasság előtt nem is beszélhetünk franciákról. A
franciák a mai Franciaország területén alakultak ki. A magyarok viszont úgy
érkeztek a Kárpát-medencébe, hogy a honfoglaló törzsszövetségben voltak magyar
nyelvű és magukat magyarnak valló csoportok, és valószínűleg jócskán voltak mások
anyanyelvű és identitású közösségek is.
A gének és a nyelvek történetét racionálisan képes vizsgálni a tudomány. De mi van a habítussal, a szokásokkal, a társadalmi érintkezés, a társadalmi szerveződés alapsémáival? Ezek a jelenlegi tudománynak megfoghatatlanok. Nagy kár. Ezért sem értjük, érthetjük például a romákat. Őket nem a nyelv választja el a többségtől (elég sok roma felvette a többségiek nyelvét, pl. az oláhcigányok), hanem a habitus, a többségtől eltérő társadalmi szokások.
VálaszTörlésEzeket alig tudjuk tudományosan megfogni, de ettől még léteznek. Húsz éves koromban anyám rám parancsolt, hogy vegyek fel a magyar-történelem mellé egy nyelvszakot. Én a finnt választottam (volna), mert abból a felvételi követelmény csak egy beszélgetés volt a finn szépirodalomról. Egy nyáron át finn regényeket olvastam, és úgy éreztem, én sehogy se tudok ehhez a csodálatos, nagy és tiszteletreméltó kultúrához kapcsolódni. Nekem ez a világ idegen. Előítéletes, hülye kamaszlány voltam? Lehet. De rajtam kívül akkor sok százezer magyar volt "előítéletes", akik a sok uralisztika óra, a népi írók politikai alapú rokonszenve ellenére nem tudták megszeretni az északi rokonokat. Csak tisztelni.
Ettől még a szabályos hangmegfelelések igazak és meggyőzőek.
A finnugor kulturális rokonságnak nincs is elszánt és karizmatikus képviselője Magyarországon. Talán ez sem véletlen. A magyar nép úgy jelent meg a a középkori Európában, mint törökös kultúrájú, sztyeppei nép. És a magyarok ma is így gondolnak magukra. A legnagyobb jóindulattal sem tudnak kulturális hasonlóságot találni az "északi rokonokkal". Ők mások. Máshogy szervezik magukat. Másként gondolkodnak. Ma a munkám miatt sok skandináv krimit (köztük finnt) kell elolvasnom. Nagyszerű regények! De a véleményem nem változott.
A tudomány persze nem tud mit kezdeni a "bugrisok" véleményével és emlékezetével. Hiszen nekik nincsenek bizonyítékaik. Kézai Simon valószínűleg velenceiektől hallotta, hogy ők Szombathelyről, azaz Savariából települtek át Velencébe. És ma is elég sok velencei családnak van magyar (azaz pannoniai) leszármazástudata. A történészek valószínűnek tartják, hogy tényleg sok savariai polgár találhatott az adriai lagúnák közt menedéket. De ha egy velencei család 1000-1500 évig képes volt a pannóniai "eredet" történetét megőrizni, akkor mért ne lennének efféle mutatványra képesek a magyarok is? A székelyek például.
Mivel a magyarok semmi hasonlóságot nem látnak magukban és az egyébként oly érdekes és tiszteletreméló (finn, észt) népekben, ezért valószínűleg tényleg nincs sok közünk hozzájuk. És amúgy a régészeti leletek sem igazolnak mást (!!!!) Hogy aztán ez a csodálatos, finnugor nyelv, a magyar hogy ejtett foglyul minket (vagy mi foglyul őt), az egy külön történet, amire egyelőre nem tud felelni a tudomány.
Pedig milyen csodálatos lenne erről végre egy "nagy elbeszélést" olvasni!
Több izgalmas kérdést tett föl, aminek egy részére nem tudok egzaktul válaszolni.
VálaszTörlésNem vagyok szociológus, de legjobb tudásom szerint értékrend vagy attitűd vizsgálatok eléggé elterjedtek a szociológiában. Hogy ezek között van-e széles körben elfogadott, nemzetközi összehasonlító tanulmány, amely európai, magyar és török nyelvű népeket is vizsgál nem tudom. Utána kéne járni.
Szintén és kizárólag személyes benyomások alapján mégis hozzá szólnék a kérdéshez. Azok a barátaim, akik külföldön dolgoznak, azt fogalmazzák meg, hogy statisztikai alapon talán leginkább a V4-es országbeliekkel alakult ki kapcsolat. Ez egy másik dimenzió, mint a finnugor kontra török. De ebből a szempontból, azt hiszem kiemelt a jelentősége.
Nem egy barátom dolgozott Finnországban is. Jól érezték magukat. A nálunk élő, vagy dolgozó finnek is otthon érzik itt magukat. Visszatérő megjegyzés a finnekre az üzleti életben, hogy nagyon becsületesek. Az itt élő finnek meg erre rímelve azt mondják, hogy nem értik miért kell mindent leírni Magyarországon, amikor szóban már megállapodtak. Nem tudom, hogy mi a becsületes szavunk eredete, de talán összefügg a becsessel, az értékessel. Ha igen, akkor már is van egy közös pont. Az ember a rokonait és a nyelvrokonait sem választja. Ha választanom kellene, akkor egy becsületes rokonnal meg tudnék békülni.
Maguk a török nyelvű népek elég sokszínűek. A jakutok, a türkmének, a baskírok, az anatóliai törökök genetikailag nagyon különbözőek. Meglepődnék, ha kulturálisan is nem lennének nagyon különbözőek.
A törökségi népek megítélése több nem túl távoli országban sem feltétlenül kedvező (pl. Oroszország, Bulgária). Kétségtelen, hogy Magyarországon igen és ennek biztosan van oka. Különösen annak fényében, hogy az Alföldön gyakran olvashatjuk a települések történetében, hogy a település a török-korban elnéptelenedett. Tulajdonképpen a Trianonhoz vezető első lépcső a törökök által okozott emberveszteség volt. Az új kutatásokkal jobban megismerhetjük a törökök pusztítását Magyarszágon: https://mandiner.hu/cikk/20201120_mohacsi_csatater_tortenelem_regeszet_bertok_gabor# Hátborzongató....
Ki gondolná ma, hogy valaha Szerémségben sok magyar élt, nem véletlen, hogy ott született az első komolyabb bibliafordítás, és a Fruska Gorában (Tarcal hegy) már csak egyes szőlőfajták nevei őrzik (pl. Magyarka) a magyarok nyomát...
De korábban más féle hatások is értek minket törökségi népek részéről. Talán ennek az emléke él a magyar tudatalattiban. A magyar nyelvet egy erős török hatás érte. Az archeogenetika óta azt is tudjuk, hogy nemcsak nyelvileg érte erős hatás a honfoglalókat, hanem népességben is. Nagy valószínűséggel egy többnyelvű, sokszínű közösség volt a honfoglaló törzsszövetség, amelyet az elementáris közös élmények (vándorlás a sztyeppén, honfoglalás) összekovácsoltak.
Hogy miért pont a magyar lett a fő kommunikációs nyelv nem tudjuk pontosan. Annyit azonban tudunk, hogy Magna Hungariában, ahonnan a honfoglalók elődei elindultak mai napig egy nagyor erős ugor, valószínűleg magyar hatás mutatható ki a baskírok génállományában. Azt is tudjuk, hogy a honfoglalók között voltak ugor jellegű elemek genetikailag. A többi igen fontos, de mégis részetkérdés megoldása még várat magára. A létezés vagy nem létezés erőteljesebb, mint a létezésen belüli árnyalatok, az arányok leírása.
Nagyon röviden.
VálaszTörlésA magyar nyelv 4-5 ezer éve vált el ugor és más finnugor nyelvek elődeitől. Ez egy olyan távoli elválás, aminek emléke nem élhet a maiakban. Julianus barát számára még az sem volt egyértelmű pár évszázad távolságából, hogy merre keresse a keleten maradt magyarokat. Illetve egy ilyen távolságból a nyelvi kapcsolat is már csak tudományos eszközökkel érzékelhető, és nem személyes tapasztalat útján. Ez nagyon más, mint amikor a szlovák nyaralók valahogy mégis szót értenek a helyiekkel Dalmáciában.
Az olyan elementáris szavaink, mint születés, élet, halál finnugor eredetűek. Halál szavunkban tudtommal még az ugor világkép is megjelenik, amely a halat az alsó világ szimbólumának tartotta.
A honfoglaló magyarok egyértelműen a sztyeppei civilizáció kötelékébe tartoztak, ahol erős törökségi hatás is érte őket. Népmeséink, népzenénk, fontos szavaink, legendáink, génállományunk egy része tükrözi ezt a sok ezer évvel fiatalabb hatást a magyar kultúrában.
Én hajlok rá, hogy a megtapasztalt társadalmi valóságot ne csak elfogadjuk, hanem próbáljuk meg alakítani is, ha ezzel értéket teremtünk. És eközben bátran használjuk az És szót és keressünk Barátokat.