Midway – 1. rész

Dukkon Péter 

Midway – 1. rész

Ennek a posztnak az apropóját a Midway című, 2019-ben készült film adta, amelyik egy olyan történelmi jelentőségű tengeri ütközetről szól, ami döntő módon meghatározta a 2. világháború csendes-óceáni hadszínterének további eseményeit, és így a háború lefolyását. Ha az ütközet nem amerikai győzelemmel végződik, a világháború jelentősen meghosszabbodik, és még az sem elképzelhetetlen, hogy nem a szövetségesek (USA, Szovjetunió és Anglia) teljes győzelmét hozza. Mivel Magyarországnak tengere és haditengerészete nincs, valamint a Csendes-óceán elég messze van tőlünk, így ezek az 1942-es események elég távol állnak tőlünk. Nem vagyok katonai, különösen nem haditengerészeti elemző, ha itt -ott tévednék, vagy rosszul értelmeznék valamit, mindenkitől elnézést kérek. Bizonyos értelemben még a pontos magyar szavak sem állnak rendelkezésre az események leírásához. Örökös gond a haditengerészeti rendfokozatok értelmezése, keverednek a hajótípusok és hajóosztályok, rengeteg téves fordítás van. Az említett film fordítása a legjobbak közé tartozik, de a battleship fordítása itt egyszerűen hadihajó, pedig helyesen csatahajó lenne, ami egy hajótípus (hajófajta). Mivel az USA és Japán történelmének meghatározó eseménye, és rengeteg legenda fűződik hozzá, ezért szeretném egy kicsit összefoglalni a történteket.

1942 tavaszára Japán elfoglalta a Fülöp-szigeteket, Szingapúrt, és Holland-Kelet-Indiát[1], megszerezte az amerikaiak két nagy támaszpontját Guámot és Wake-et. Megkezdte terjeszkedését a Salamon-szigetek és Új-Guinea felé. A stratégiai cél Ausztrália megszerzése volt. Közben megkezdődött egy olyan védelmi rendszer kiépítése a japán főszigetek körül, ami az anyaország védelmén kívül ellátta a szállítási utak védelmét. Japán jelentős nyersanyag behozatalra szorult, ill. biztosítani kellett a szárazföldi csapatok és a megszálló erők utánpótlását is. A japán katonai vezetésben hatalmas vita folyt a haditengerészet és hadsereg között a fő célokról és a rendelkezésre álló erőforrások felhasználásáról. A hadsereg Ausztráliát akarta, a haditengerészet pedig az USA semlegesítését. Az utóbbi célt inkább az egyesített flotta főparancsnoka, Jamamoto admirális képviselte. A császári haditengerészet vezérkara Nagano Oszami vezetésével egy harmadik célt támogatott.

Az Egyesült Államok 1941 decemberétől folyamatos veszteségeket szenvedett. Legnagyobb gyarmatukat Japán megszállta. Haditengerészetüket komoly csapás érte Pearl Harbornál. Ennek következtében a Csendes óceáni flotta teljes vezetését leváltották. Meg kellett szervezniük a nyugati part védelmét, és segítséget kellett nyújtani az ausztrál szövetségeseknek. Mindezt úgy, hogy inkább az európai hadszíntérre koncentráltak.

A Csendes-óceánon az USA-n és Japánon kívül számottevő erő nem maradt, bár Új-Guineában ausztrál szárazföldi csapatok is harcoltak.

A japán haditengerészet és hadsereg közötti vitát végül paradox módon az amerikaiak döntötték el, amikor bombázták Tokiót.

A Doolittle–rajtaütés Tokió és más japán városok első amerikai bombázása volt a második világháborúban, 1942. április 18-án. A szárazföldi felszállásra tervezett bombázók a Hornet hordozóról szálltak fel, mert csak így tudták elérni célpontjaikat. A gépek a támadás után továbbrepültek Kína felé, és egy kivételével ott szálltak le.
(Forrás: Wikipédia)

A japánok – akik császárjukat istenként tisztelték – nem tudták elfogadni, hogy a császár életét veszély fenyegeti, ezért elsőbbséget biztosítottak az USA kiiktatására. Jamamoto admirális, az egyesített flotta főparancsnoka, már régóta tervezett egy olyan hadműveletet, amivel a maradék amerikai hordozókat meg lehet semmisíteni. Ezáltal talán békekötésre lehet kényszeríteni az USA-t. Jamamoto személyesen nem hitt abban, hogy Japán le tudja győzni az Egyesült Államokat. Abban reménykedett, hogy egy újabb csapás talán tárgyaló asztalhoz kényszeríti az Egyesült Államokat, és Japán számára kedvező feltételekkel lehet békét kötni.

Jamamoto Iszoroku (japánul: 山本五十六, nyugaton: Isoroku Yamamoto) (1884. április 4. – 1943. április 18.) japán tengernagy, a Japán Császári Haditengerészet hadihajóinak elsöprő többségét magában foglaló Egyesített Flotta (Rengó Kantai) főparancsnoka a második világháborúban. Iskoláit Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban végezte.

Jamamoto számos fontos tisztséget töltött be a Japán Császári Haditengerészetben. Rengeteg változtatásba fogott bele, főként a tengerészeti repülés terén. A második világháború első éveiben, haláláig az Egyesített Flotta főparancsnokaként a legfontosabb japán haditengerészeti vezető, annak ellenére is, hogy az egész Japán Császári Haditengerészet élén hivatalosan ekkor nem ő, hanem Nagano Oszami (1880 – 1947) tengernagy állt. Jamamoto olyan csatákban irányította a japán haderőket, mint Pearl Harbor vagy Midway. Egy ellenőrző körút során halt meg a Salamon-szigetek felett, amikor az amerikaiak lelőtték repülőgépét. Halála hatalmas csapás volt a japán katonai morálra a világháború során.
(Forrás: Wikipédia)

 

Japán bombázása után az elképzelés az amerikai hordozók[2] kiiktatására elsődleges stratégiai céllá vált. A japán haditengerészeti tervezők nagyon bonyolult tervet eszeltek ki az amerikai flotta tőrbe csalására és megsemmisítésére. Pearl Harbor után a japán haditengerészet számbeli és minőségi fölényben volt. Több hordozóval, csatahajóval, cirkálóval, rombolóval és hordozókon használható repülőgéppel rendelkeztek, mint az Egyesült Államok. Személyzetük jobban volt kiképezve, nagy gyakorlatuk volt a hordozók működtetésében és a hordozókról indított csapásmérésben. Lényegében elsőként ismerték fel a repülőgépek haditengerészeti alkalmazásának fontosságát. Repülőgépeik jobb minőségűek és nagyobb teljesítményűek voltak. Hajóik méretét nem befolyásolta a Panama csatorna áteresztő képessége. Két szupercsatahajójuk – a Jamato és a Muszashi – kb. 73 ezer tonna vízkiszorítású volt. Ez legalább 30%-kal meghaladta az amerikai és brit csatahajók méretét. Fő tüzérségük is erősebb volt. Mivel Japán felmondta az 1921-es washingtoni flottaegyezményt, így semmilyen korlátozást nem kellett betartaniuk.
A japán flotta főerejét hordozók[3] alkották. Egy nagyobb, de régebbi (Akagi osztály) és egy kisebb, de modernebb (Hiryu osztály). A repülőgépek gerincét három típus, az Aichi D3A2 'Val' zuhanóbombázó kb. 370 kg bombateherrel, Nakajima B5N 'Kate' bombázó/torpedóvető és a Mitsubishi A6 'Zero-Sen' vadászgép alkotta.

Jamamoto törzse egy hihetetlenül bonyolult tervet dolgozott ki az amerikai hordozók tőrbe csalására, megsemmisítésére, és a másodlagos hadműveleti cél – Midway – elfoglalására. Az elsődleges csapásmérő erőt két flotta csoportosítás követte, amelyek feladata a Csendes óceáni amerikai flotta teljes megsemmisítése lett volna, és kötelékébe[4] 7 csatahajó, könnyű hordozók, cirkálók, rombolók, hidroplán anyahajók és egyéb kiszolgáló egységek tartoztak.

 

Ezek mintegy 400 km-re követték a négy hordozóból álló főerőt. Volt egy negyedik csoportosítás is, amelynek feladata Midway elfoglalása lett volna. A felderítést tengeralattjárók és hidroplánok végezték volna, de a tengeralattjárók nem foglalták el időre a helyüket, a hidroplánokat pedig nem tudták feltölteni. A felderítéssel az egész akció során gond volt. A hadművelet idejére teljes rádiócsendet rendeltek el.

A Midway-i elsődleges csapásmérő erőt kb. 250 repülőgép alkotta. 110 torpedóvető, 70 zuhanó bombázó és 70 vadászgép. A csapásmérő erőbe négy hordozó került besorolásra, az Akagi, a Kaga, a Hyriu és a Soryu. A Pearl Harbornál még rendelkezésre álló Zuikaku és a Sókaku nem volt bevethető. A csoportosításban volt még két csatahajó, cirkálók, rombolók, aknaszedők és egyéb kiszolgáló hajók. Az akció kezdetét június 4-re ütemezték. A műveletet Kureban törzsvezetési gyakorlat keretében modellezték. Nem tudni, hogy városi legenda-e, de a hadijáték először a japán csapásmérő erő teljes megsemmisülésével végződött, csakúgy, mint később a valóságban.

Május 26-án Kuréból kifutott az elsődleges csapásmérő erő, majd május 28-án elindult a japánok főereje is, amelyek tevékenysége az Egyesült Államok reakciójától függőt. A japánok terveztek egy elterelő támadást az Aleut-szigetek (Alaszka) ellen. A főerőnek olyan kiindulási pozíciója volt, hogy mindkét irányban bevethető legyen. A hadműveleti terv rendkívül bonyolult volt, óriási területet ölelt fel, és nem számolt az ellenfél reakciójával.

A japán terv ismert volt az amerikaiak előtt. Válaszlépéseiket ennek figyelembevételével tervezték meg.

 

 

A 2. rész ismertetni fogja az USA rendelkezésére álló eszközöket, a hadműveleti helyzetet, a csata tényleges lefolyását és annak következményeit.

 

---

[1] Ez kb. a mai Indonéziát jelenti.

[2] Hordozó vagy anyahajó: Hivatalosan repülőgép hordozó (Carrier, Aircraft), de az anyahajó alatt is ugyanazt értjük. Szárazföldi analógiaként a harckocsi – tank párost hozom. Hivatalosan harckocsi, de a tankot is érti mindenki.

[3] Nincs lehetőség most az összes japán hordozó ismertetésére. Mivel a hordozó építés folyamatosan fejlődött, nyugodtan tekinthetünk minden hordozót külön osztálynak.

[4] Sokféle adat ismert. A 4 nagy hordozó, két kísérő hordozó, 7 csatahajó és 150 cirkáló, valamint a kb. 250 repülőgép biztosnak látszik. A rombolók, tengeralattjárók pontos száma nem ismert.