Midway – 2. rész

 Dukkon Péter

 

Az első részben áttekintettük, hogy mi volt a japán stratégiai (hadműveleti) terv a midwayi akció során. Milyen erők álltak rendelkezésre, és mikor kezdődött az akció. Most vizsgáljuk meg, hogy Pearl Harbor után milyen stratégiai céljai voltak az Egyesült Államoknak, ehhez milyen erők álltak rendelkezésre, és hogyan változott a Csendes-óceáni flotta vezetése.

1941. december 7-én a Pearl Harborban horgonyzó amerikai flotta szinte teljesen megsemmisült. Nyolc¹ csatahajójából négy elsüllyedt, egy felborult, három súlyosan megsérült. Három cirkáló és több romboló is súlyosan megsérült. Szintén a Csendes-óceáni flottához tartozott három hordozó: az Enterprise, a Lexington és a Saratoga. Utóbbi kaliforniai nagy javításon volt. A másik kettő ekkor nem volt Pearl-ben, ezért a támadást sértetlenül átvészelték. Többek között erre is alapozzák azokat a konteókat, hogy az USA szándékosan nem tett semmit a támadás kivédésére, hogy legyen ürügye belépni a második világháborúba.
Mindenesetre a hordozók és kísérőhajóik kivételével a flotta nagy része megsemmisült, a többi pedig nem volt bevethető. A rajtaütés után az Egyesült Államok hivatalosan hadba lépett. Meghozták a szükséges döntéseket a flotta megerősítéséről, a hosszú távú és rövid távú célokról, valamint meghozták a szükséges személyes döntéseket.

 

1. Megerősítés: Az Atlanti óceánról átvezényelték a Yorktown hordozót, és hadrendbe állították a Hornetet is. Így a flotta három Yorktown osztályú (USS² Yorktown, USS Enterprise és USS Hornet) valamint egy Lexington osztályú (USS Lexington) hordozóból állt. A két új hordozó a szükséges kísérőhajókat (cirkálók, rombolók, ellátó hajók, tengeralattjárók) is megkapta.
   Döntés született a Pearl-ben elsüllyedt, illetve megrongálódott hajók rendbehozataláról, valamint az Essex osztályú új hordozók és az Iowa³ osztályú új csatahajók hadrendbe állításának meggyorsításáról.
   Pótolták a földön megsemmisített repülőket. Megkezdték az új, korszerűbb, gyorsabb, nagyobb tűzerejű repülőgépek hadrendbe állítását, ill. új specifikációk készültek a szárazföldi és tengerészeti légierő számára.

2. Rövid távú hadászati célok:

   1. a Fülöp szigetek védelme⁴

   2. amerikai támaszpontok (pl. Wake védelme)

   3. Ausztrália és Pápua-Új-Guinea védelme

   4. a japán előrenyomulás feltartóztatása a Csendes-óceánon

   5. közérzetjavító küldetések indítása; ilyen volt a Doolitle rajtaütés. 1942. április 18-án Tokiót bombázták a Hornetről felszálló B-25-ös⁵ bombázókkal.

3. Hosszú távú hadászati célok: Az Egyesült Államok kétfrontos háborúra kényszerült. Az európai hadszíntér elsőbbséget élvezett. Az USA azonban elég erős volt ahhoz, hogy a Csendes-óceánon minimális angol és ausztrál támogatással egyedül folytassa a harcot Japán ellen. A tényleges célok kijelölésénél McArthur és Nimitz nem értett egyet, ezért mind a szigetről-szigetre ugrálás, mind a Fülöp-szigetek visszafoglalását célzó stratégia megvalósításra került.

4. Személyi következmények: Husband E. Kimmel tengernagyot – a Csendes óceáni flotta főparancsnokát – törzsének nagy részével felmentették. Őt lefokozták, majd nyugdíjazták. Helyét Chester W. Nimitz foglalta el. A parancsnokság átvételekor elsődleges feladatának a morál megerősítését tartotta. Meggyengült erőit igyekezett megőrizni, a kockázatos vállalkozásokat nem támogatta.

   
   
    

Chester William Nimitz (Fredericksburg, Texas, 1885. február 24. – Yerba Buena Island, Kalifornia, 1966. február 20.) az Egyesült Államok tengernagya volt, aki a második világháború idején a Csendes-óceánon két fontos parancsnoki tisztséget látott el. Ő volt az amerikai haditengerészet parancsnoka és az egyesített szövetséges légi, szárazföldi és tengeri erők parancsnoka. A háborút megelőző években az amerikai tengeralattjárók parancsnoka volt. A háború után az amerikai haditengerészet főparancsnoka volt. Ő volt az USA utolsó flottatengernagya.
Forrás: Wikipédia

Külön kell beszélnünk a haditengerészet hírszerzéséről. Nimitz többé-kevésbé szabad kezet adott nekik, és a Washingtonnal folytatott vitában támogatta a saját embereit. Nem kis részben ennek köszönhette midwayi győzelmét.

A hírszerzés már régen sejtette, hogy valami készül a Csendes-óceánon, de Washington és Pearl Harbor nem értett egyet az akció céljával. Washington Ausztráliára gondolt, Nimitz hírszerzői viszont Midwayre. A Pearl harbori hírszerzők parancsnoka Joseph Rochefort fregattkapitány⁶ volt. Az amerikai hírszerzés feltörte a japán kódokat, és az üzenetek nagyjából negyedrészét meg tudta fejteni. Tudták, hogy támadás készül AF ellen, de nem tudták, hogy mit jelent a fedőnév. Rochefort az AF alatt Midwayt azonosította, de nem volt egyetértés Washingtonnal. Nimitz bizonyosságot akart, ezért a hírszerzők a következő turpisságot követték el. Utasították Midwayt, hogy kódolatlan üzenetben adja le, gond van az édesvíz lepárló berendezésükkel. Pár óra múlva elfogtak egy üzenetet, hogy AF-nek gondja van az édesvíz-ellátással. Ezután biztos volt, hogy a főcsapás iránya Midway, és van egy elterelő támadás is Dutch Harbornál (Alaszka), kódnév: AL. Rochefort csapata mind a támadás időpontját, mind a csoportosulások irányát és az erők nagyságát is elfogadható pontossággal meg tudta adni. Így az amerikaiak pontosan ismerték az ellenség haditervét és felvonulását. Saját stratégiájukat ehhez tudták igazítani.⁷

Nimitz úgy döntött, hogy saját hajóit Midway-től 200 mérföldre⁸ Észak-keletre helyezi el. Így hajói kedvező pozícióból várhatták a támadást, miközben a felderítésük kockázatát a minimálisra csökkenti. A lesben álló erő a 16. különleges egységből⁹ – Enterprise és Hornet, Raymond A. Spruance ellentengernagy parancsnoksága alatt – és a 17. különleges egységből – Yorktown, Frank Fletcher ellentengernagy parancsnoksága alatt – állt. A Yorktownt három nap alatt hozták rendbe a Korall-tengeren szerzett sérüléseiből, amihez eredetileg fél évre szárazdokkba kellett volna vonulnia. A 16. egység parancsnoka eredetileg William F. Halsey tengernagy lett volna, de ő övsömörrel kórházba került. A három hordozón összesen kb. 110 zuhanóbombázó,¹⁰ 45 torpedóvető¹¹ és 45 vadászgép¹² volt szolgálatban. Így összesen mintegy 200 bevethető repülő volt. Ehhez még hozzátartozik a Midwayn állomásozó 120 repülőgép, ezek összetétele rendkívül vegyes volt, a B-17-estől az F2F Buffalóig, a legmodernebbtől a vészesen elavultig. Szintén Midwayn állomásoztak a PBY Catalina hidroplánok, amelyekre a japán erők közeli felderítését bízták.

A csata június 4-én 4:45 perckor kezdődött, amikor az I. csapásmérő erő megindította gépeit Midway ellen. A járőröző amerikai hidroplánok megtalálták a hordozókat, de Kurita tengernagy erőit is, amelyek Midway megszállására indultak, de egész más irányból. A több észlelés zavart okozott az amerikai flottánál, de végül sikerült az észleléseket rendezni, és megállapítani az I. japán csapásmérő flotta helyét. Nem biztos, hogy ez volt az oka, de a válaszcsapás során az Enterprise zuhanóbombázói alig, a Hornetéi pedig egyáltalán nem találták meg a japán flottát.

Reggel hat óra körül Midway radarjai észlelték a japán repülőgépeket, ezért azonnal a levegőbe emelték az összes gépet, amelyek válaszcsapásra indultak a japán hordozók ellen. A japánok az üres repülőteret támadták, ezért az akciót vezető Tomonaga százados jelezte, hogy szükség lesz egy második hullámra. Közben a Midwayről indított repülőgépek támadták a japán hordozókat, de azon kívül, hogy a harcrend felborult, egyéb eredményt nem értek el. A támadó repülőgépek több, mint fele megsemmisült. Tudomásom szerint csak itt fordult elő, hogy B-17-es nehézbombázók nagy magasságból hajókat támadtak, persze eredmény nélkül. 

 

7:05 perckor a 16. különleges egység is elindította gépeit a japánok ellen. A felszállás rendkívül vontatottan haladt. A japán flotta 155 mérföldre volt a harccsoporttól, ami azt jelentette, hogy a gépek hatótávolságának határán voltak. Először a zuhanóbombázók indultak, őket később követték a torpedóvetők és a vadászok. 8:45-kor a Yorktown is elindította gépeit. Közben a japán hajókon megindult a második hullám felfegyverzése szárazföldi célok ellen, illetve fogadták az első hullám gépeit. Addigra a japán felderítés is felfedezte az amerikai flottát. Kezdetben csak a rombolókat és a cirkálókat találták meg, de később a hordozókat is. Mivel a japánok elsődleges célja az amerikai hordozók megsemmisítése volt, így Nagumo tengernagy hosszas hezitálás után az átfegyverzés mellett döntött. A szárazföldi bombákat torpedókra kezdték cserélni. Közben megérkeztek az amerikai torpedóvetők. A teljesen elavult típusokat a japán Zérók lelőtték. Az Enterprise zuhanóbombázói mindeközben elkeseredetten keresték a japán flottát. Végül egy, a japán flottához visszazárkózó rombolót követve találtak rá, miközben a gépek üzemanyaga veszélyesen lecsökkent. A repülőcsoport Wade McClusky korvettkapitány vezetésével végül 10:22 perckor érte el a japán flottát, amely éppen megkezdte a második hullám indítását. Ezzel egy időben a Yorktown zuhanóbombázói is megérkeztek. A Zérók a Yorktown torpedóvetőivel voltak, elfoglalva a vízfelszín közelében. A két harccsoport szinte egy időben indította meg támadását, amelynek eredményeként 10:25 perckor lángba borult az Akagi, a Kaga és Soryu. Az Akagit és a Kagát¹³ az Enterprise, a Soryut pedig a Yorktown gépei pusztították el. A negyedik japán hordozó, amely eltávolodott a flottától, sértetlen maradt, és azonnal megindította az ellentámadást. A japán szokásoktól eltérően a már felfegyverzett 18 zuhanó bombázót vadászkísérettel, de torpedóvető gépek nélkül indította. A gépeket a visszatérő amerikai gépek a Yorktownhoz vezették. Bár a támadó bombázók felét lelőtték, így is három közvetlen találatot értek el. A japánok úgy értékelték, hogy az amerikai hordozó olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy tovább nem volt használható. A japánok, akiknek közben sikerült megállapítania, hogy három amerikai hordozó tevékenykedik, 13:30-kor 10 torpedóvetővel elindították a második csapást. Ez a második csapás ismét a már újra tevékenykedő és repülőgépeket indító Yorktownt¹⁴ érte. A hajót 14:52 perckor két torpedótalálat érte. A helyzet annyira súlyos volt, hogy Fletcher tengernagy a hajó elhagyására adott utasítást, egyben átadta a parancsnokságot a még két sértetlen hordozóval rendelkező Spruance tengernagynak.

15:42-kor Spruance tengernagy elindította a válaszcsapást. Az Earl Gallaher által vezetett zuhanóbombázók (a támadásban 24 bombázó vett részt vadászfedezettel) 16:58 perckor érték el a megmaradt japán hordozót. A csapás a Hiryu megsemmisítésével zárult.¹⁵ A hajó annyi találatot kapott, hogy a bombázók egy része már a Haruna csatahajót támadta.

Este ötre véget ért a midwayi csata. A japánok elvesztették négy legjobb hordozójukat, az amerikai eggyel szemben. Jamamoto nagyon nehezen tudta megemészteni a dolgot. Elindított egy éjszakai felszíni támadást, amit hajnali háromkor lefújt, mivel nem találták meg az amerikai hajókat, amelyekkel Spruance támadástól tartva visszavonult.

A japánok nem érték el stratégiai céljukat, sőt bevethető hordozóinak nagy része is megsemmisült. A későbbiekben óriási problémát jelentett, hogy tapasztalt repülőszemélyzetüket is elvesztették, és ezt a későbbiekben sem tudták pótolni. Mivel eszközeik és személyzetük nagy részét elveszítették, így az Ausztrália ellen indított akcióikat le kellett fújni. Midway után elveszítették a kezdeményezést és védekező pozícióba szorultak. Jamamoto is komoly tekintélyveszteséget szenvedett, így a flotta szempontjainak érvényesítésére kevesebb lehetősége volt. A japán kormány a vereséget titokban tartotta, a hazatérő legénységet Kobéból nem engedték eltávozni.

Az amerikaiak mindent megnyertek. Hírszerzésük, rejtjelfejtőik csodát műveltek. Repülő személyzetük gyengébb minőségű gépeken hősiesen, akár életük árán is helyt állt. A csata több tanulsággal is szolgált. A harccsoportok tevékenységét jobban össze kell hangolni, a gépek indítását és fogadását gyorsítani kell. Erősebb és jobban felfegyverzett eszközökre van szükség. A radar bevált, de üzemeltetésében kevés a tapasztalat. Jobb légelhárító fegyverekre van szükség. Erősíteni kell Pearl Harbor és Washington együttműködését.

A lényeget azonban így lehet megfogalmazni: az amerikaiaknak hihetetlen szerencséje volt, míg a japánoknak hihetetlen balszerencséje. Utóbbiban szerepe volt a hihetetlenül bonyolult hadműveleti tervnek. Ha a főerők nem olyan nagy távolságból követik az I. csapásmérő flottát, talán lett volna esélyük megfordítani a csata menetét.

A midwayi csatának óriási irodalma van. Főleg angolul, de gondolom, japánul is. Az interneten rengeteg anyag érhető el. Több játékfilm és rengeteg dokumentumfilm készült róla. Nyomtatott formában magyarul egy könyvet ismerek (Walter Lord: Hihetetlen győzelem).¹⁶ Az angol eredetit 1980-ban adták ki, több magyar kiadást is megért. Ha valakit az átlagosnál jobban érdekel, javaslom, olvassa el. Én nagy örömmel forgattam.

1^ Az USS Colorado Kaliforniában volt nagyjavításon.

2^ United States Ship

3^ Mindkét új osztályt 1938-ban indították el.

4^ A japán légierő meglepetésszerű támadással megsemmisítette a légierőt és a hadihajók nagy részét. Az amerikaiak 1942. április 9-én megadták magukat.

5^ Földi kiszolgálású géptípus. Az is kérdéses volt, hogy fel tud-e szállni hordozóról.

6^ Más források szerint sorhajókapitány. Kb. ezredesnek, ill. alezredesnek felel meg a mi fogalmaink szerint.

7^ Nimitz még így is meglehetős kockázatot vállalt. Egyrészt amennyire lehet megbízott a hírszerzésben, másrészt a japán erők jelentősen meghaladták a rendelkezésére álló erőt.

8^ 170-től 250 tengeri mérföldig mindenféle számok vannak.

9^ Task Force

10^ SBD Dauntless

11^ TBD Devastator, a midwayi csatában részt vevő szinte összes gép megsemmisült. A típust közvetlenül a Midway-csata előtt leváltotta a modernebb TBF Avanger, de ezek már túl későn érkeztek Pearlbe.

12^ F4F Wildcat

13^ A mai napig vita van arról, hogy ki támadott először, és melyik hordozót melyik repülőcsoport süllyesztette el.

14^ A japánok azt hitték, hogy egy második hordozót támadnak.

15^ A használhatatlan hajót végül egy japán rombolóról kilőtt torpedó süllyesztette el. A hajóval pusztult a fiatal japán admirálisok legjobbjának tartott Jamagucsi.

16^ Incredible victory