Miért nehéz mesét választani?

Pécz Eszter

 

 

 

Tudjuk is, ráadásul mindenütt halljuk, hogy olvassunk sokat a gyerekeknek – igazság szerint engem már ez is fel tud mérgesíteni, mert elég gyakran úgy hangzik el, hogy nem is feltételezik, hogy olvasnánk a gyerekeinknek. „Mert a mai szülők …” (Olvasunk, sőt mondunk is mesét, még népdalokat is éneklünk nekik.)

Mesékből és gyerekversekből hatalmas a választék, de gyakran szembesülünk azzal, hogy a mennyiség a minőség rovására nőtt. Szerencsére sok jó mesekönyv és gyerekvers van, nem csak a már klasszikusnak számítók, hanem újabbak is, sőt még jó rajzfilm is akad. Most azonban a rossz tapasztalatokról szeretnék beszámolni, mivel az utóbbi pár évben elég sok problémával találkoztunk mesekönyvek, gyerekkönyvek választásánál – mármint amióta gyerekeink vannak és ismét meséket olvasunk. Sőt nézünk is meséket, aminek a felvállalásához szintén bátorság kell sokszor, mert emiatt is gyakran kritikát kapunk – általában olyan szülőktől, akik büszkék rá, hogy nincs tévéjük, ennek ellenére a gyerekeik sok időt töltenek rajzfilmnézéssel a laptop előtt ülve. Nálunk lehet rajzfilmet nézni, de a minőségre figyelünk.

Úgy emlékszem, hogy a gyerekkoromban, több évtizeddel ezelőtt, a gyerekeknek szóló könyvek nagyon magas színvonalúak voltak, a szöveget és az illusztrációkat tekintve is. Ez kifejezetten igaz volt a gyerekversekre, gyerekeknek készült verseskötetekre – elképzelhetetlen volt például, hogy a verssorok sántítsanak, a műfordítás is tökéletes volt. A mesekönyvek, gyerekkönyvek piacán is nagy szerepe van a marketingnek. Internetes rendelés során elég sokszor előfordult, hogy a forgalmazó könyvajánlója és a borító alapján azt gondoltam, jó könyvet választok, csak később derült ki, hogy vagy a szöveg elég silány, vagy a történet bugyuta, vagy a képek alacsony színvonalúak, vagy ezek valamilyen kombinációja rontotta az élményt. Olyan könyvet is olvastam, ami a szülőknek kívánt segítséget nyújtani a dackorszak kezeléséhez, mesés történeten keresztül, de a nyelvezete émelyítően gügyögős volt. Sok esetben talán azért ír a szerző ilyen gyermeknyelvinek hitt szöveget, mert azt gondolja, ezzel is közelebb kerül a gyerekekhez. Pedig erre nincs szükség, amit sok kiváló könyv ellenpéldája bizonyít.

Pár éve, mikor a még nagyon kicsi gyerekünknek először kerestünk könyveket, olyan képeskönyvekre akadtunk, amiben rövid versikék is voltak, kifejezetten kisgyerekeknek való ajánlással. Ezeket interneten rendeltem, így nem tudtam beleolvasni a kétsoros versekbe vásárlás előtt, és elég kellemetlen meglepetést okoztak. Egyszerűen szörnyű volt hallgatni. A képek is furcsák voltak, leginkább elrontott gyerekrajzokra hasonlítottak – volt pl. egy plüsskacsa, aminek mackólábai voltak. Ekkor volt először olyan érzésem – és azóta sokszor –, hogy jó ötletnek (biznisznek) tűnt kiadni egy gyerekkönyvet, ehhez felkérték a két legközelebbi ismerőst, hogy rajzoljanak valamit és írjanak hozzá olyan sorokat, amik végén ha nem is ugyanolyan, de nagyjából hasonló magánhangzó szerepel. (Ekkor még nem szereztük be a pozitív ellenpélda, Varró Dániel gyerekeknek szóló versesköteteit, de ezt hamar pótoltuk.)

A jól ismert csigafiús mesékre elég hamar rátaláltunk. Akadnak, akik ezt nem szeretik, legalábbis interneten olvastam ilyen véleményeket is, de mindenképpen nagy érdeme ezeknek a meséknek és az ezekből készült mesefilmeknek, hogy semmi erőszak nincs bennük és nem ugrálnak, villódznak a képek – ellentétben sok más rajz- illetve animációs filmmel. Ugyanennek a szerzőnek a családról szóló történetei pedig – melyeknek antikvár példányaihoz évek óta csak ötszörös áron lehet hozzájutni, ami arról árulkodik, hogy sokan szeretik – szerintem nagyon is életszerűek és őszinték, szemben az interneten olvasott véleményekkel.

Próbáltunk klasszikus meséket olvasni, de elég gyakran találkoztunk gyenge minőségű fordítással. Hiába választottunk például jól ismert, klasszikus mesefilm alapján készült, nagyon szép kivitelezésű képeskönyvet, a magyar szövegben sok helyen az alany és az állítmány nem volt egyeztetve, magyartalan mondatok szerepeltek, vagy egyértelmű félrefordítás történt. (Filmeknél a kedvencem, amikor a „kid” szót szisztematikusan „kölyök”-nek fordítva olyan mondat születik, hogy „Nagyon szeretem a kölykeimet” – de ezt egy ember mondja, nem az anyafarkas A dzsungel könyvéből. A másik jellegzetes hiba, amikor szánalomra méltó helyett szánalmasnak neveznek valakit.) Meseolvasásnál ezt meg lehetett oldani úgy, hogy amikor az első felolvasásnál feltűntek a hibák, megjegyeztem és később kijavítva, helyesen olvastam fel, de mivel az azóta iskolássá lett gyerek egyedül olvas, muszáj lesz ezeket kijavítani a könyvben – ami régen tilos volt, bár akkor még erre nagyon ritkán volt szükség. Például Hófehérkét egy „jóképű herceg” pillantotta meg a palota kertjében, a mostohája pedig a magyar fordításnak köszönhetően királynő lett, pedig ő az özvegy király új felesége, vagyis királyné. Ugyanebben a kötetben szerepel a következő mondat: „Ezután csinált egy elvarázsolt almát.”

Sajnos épp az egyik legnagyobb klasszikus mesével, a Micimackóval sem volt zökkenőmentes az ismerkedés. Rajzfilmben az 1977-ben készült, magas színvonalú változatot néztük. Elhatároztam, hogy felolvasom a könyvet, még be is szereztem antikváriumi példányokat régi kiadásokból, az eredeti illusztrációkkal. Sajnos amellett, hogy nem emlékeztem rá, milyen nehezen érthető a szöveg kicsi gyerekeknek, belefutottunk abba a mondatba, mikor Nyuszi azt reagálja valamire: „Micimackó, te teljesen hülye vagy.” Ezt nehéz volt megmagyarázni, hogy Nyuszi miért mondhat, vagy mond ilyet és egyébként is miért veszekszik folyton. A Micimackóval arra jutottunk, hogy rajzfilmből a klasszikusnál maradtunk, de könyvből végül egy új változatot olvastunk, amiben a történetek a barátságról szólnak, mindegyik valamilyen problémát és annak a megoldását mutatja be. (Disney – Micimackó mesegyűjtemény, Thea Feldman - Catherine Hapka, Kolibri Gyerekkönyvkiadó Kft., 2020)

A mesék sokszor ijesztőek. Erről a Harry Potter és a népmesék jutnak eszembe, ebben a sorrendben (rémségességi fokozat alapján). A Harry Potter könyvekkel kapcsolatban régi vitatéma, hogy jó-e, ha ezt olvassák a gyerekek. A szokásos érvelés a sorozat mellett, hogy legalább olvasnak. Szerintem az mindenféleképpen szomorú, amikor már 7-8 éves gyerekek (nem az enyémek) kizárólagos Harry Potter bűvöletben élnek, főleg a marketing hatására, mert játékokból, gyerekruhákból, építőjátékból, iskolai felszerelésekből, de még hipermarket pontgyűjtő akción keresztül is ezzel árasztják el őket. Ehhez hasonlóan gyűrűzött be még a bölcsődében a Jégvarázs című rajzfilm. Addig gyerekruha-vásárlásnál mindig csodálkoztam, mi lehet ez, mert majdnem minden ruhadarabon és kiegészítőn ez az egyébként rossz minőségű, mosásnál szétmálló díszítés volt. Elég hamar megtudtam, mert a bölcsődés csoporttársak között volt, akinek nagyobb testvére volt, és így télen már a „Legyen hó” slágert énekelték a két és fél évesek. Volt régen egy magyar tévésorozat, aminek az egyik részében az volt a poén, hogy a látogatóba érkező pedagógus rokon elmeséli, ő olyan szigorú, hogy a kisfia rajzfilmből is csak olyat nézhet meg, amit ő, az apa előzőleg már megnézett. Akkor ezen nevettünk, de erre a rajzfilmre sajnos pont ez érvényes. Egyszer olvastam olyan ajánlót, amiben azt írták a Jégvarázsról, hogy már a felnőttkorba vezet át, arra készít fel. Szerintem éppen elég szomorú, hogy a főszereplők szülei meghalnak, de a felnőttkorra való felkészüléshez semmiképpen nincs szükségük a – bölcsődés, óvodás stb. – gyerekeknek az aljasság, cselszövés, árulás, gonoszság ábrázolására, időnként dalbetétekkel tarkítva. Igaz, hogy a Let it Snow dallama viszont valóban jó, viszont ennek is sokkal jobb az eredeti angol szövege (a magyar énekhang nagyszerű). A rajzfilm alapján nagyon sok könyv készült – kiváló marketingérzékkel külön kötetben szerepel a teljes mese, és egy másikban vannak valóban világító lámpácskák a nagyon lerövidített szöveghez.

A népmesék fontosságáról hosszú tanulmányok szólnak, ezek közül párat olvastam, hogy megértsem, miért „nem véletlenül félelmetesek”. A mesélést a félelemoldás miatt is javasolják, mert a mesék mindig (?) megoldási lehetőséget is kínálnak, és mindig (?) jól végződnek. Azt a részét értem, hogy a legkisebb fiú/lány sok akadályt leküzdve elnyeri a jutalmát, de az ilyen elemek mellett rengeteg olyan, valóban nagyon rémisztő jelenet van, aminek nincs megoldása, és igazából ezek nélkül is kerek egész lehetne a mese. Még kicsi gyerekkel egyszer ott hagytuk abba a népmese olvasását, amikor a főszereplő leányt a mostohája seprűnyélen lovagolva többször „legerebenezte”, de sok hasonló szövegrészlettel találkoztunk – mikor már félig elolvastunk egy mesét. Még nem látom át teljesen az ilyen leírások pszichológiai jelentőségét, hogy mit és hogyan segítenének feldolgozni, főleg elalvás előtt – amellett, hogy természetesen nagyon fontosak a népmesék, különösen az anyanyelvi nevelés és a hagyományok szempontjából. Amikor már több kötettel próbálkoztunk sikertelenül, egy gyerekekkel foglalkozó szakembertől kértünk tanácsot (miután megkérdezte, hogy szoktunk-e mesét olvasni…). Az általa ajánlott válogatás kötetek, amik elvileg különböző korosztályoknak készültek, pont ugyanolyan rémségesek voltak. Pl. a mese címe becsapósan Tündérlányok, vagy hasonló, de már az első sorokban az óriás felakasztja őket a fára, hogy később megegye őket. Végül antikváriumból A csodafurulya című kötetet szereztük be – ebből sem az összes mese olvasható, de a nagy részük alkalmas elalvás előtti meséléshez. (Kolozsvári Grandpierre Emil: A csodafurulya, Ifjúsági Könyvkiadó ? – több adat nem látható sem az antikvár kötetben, sem interneten.)

Ezek után arra gondoltunk, hogy visszanyúlunk a saját gyerekkorunkból ismert gyerekkönyvekhez. Ekkor következett egy egészen másik típusú probléma, amikor egy régi, nagyon népszerű, nagyon jó gyerekkönyvet szerettünk volna beszerezni, de még antikvár példányhoz sem lehetett hozzájutni, pl. Janikovszky Éva könyvei közül néhányhoz. Ebben az esetben viszont azt láttam, hogy a magyar nyelven nem elérhető kötet hozzáférhető angolul, németül, franciául és talán spanyolul is, így végül az angol kiadást szereztük be, és az alapján olvassuk esténként magyarul – gyerekkori szövegemlékek alapján. (Zárójeles megjegyzés: ha a kisiskolás feltűnően jól olvassa fel a kedvenc Janikovszky-könyvét, akkor nem a hangos olvasása javult, hanem megtanulta a szöveget, tehát olvasásgyakorláshoz mindenképpen mást kell választani.)

 

Mi az, amit olvasunk:

Janikovszky Éva könyvei

Boribon és Kippkopp sorozatok Marék Veronikától

népmesék szűrve

Varró Dániel versek

a Kaláka Kiadó verseskötetei CD melléklettel

Építkező állatok, Moira Butterfield Tim Hutchinson, Móra Könyvkiadó 2019

Móricz Zsigmond: A török és a tehenek

Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék

Bogyó és Babóca

Bencs Tünde: Kockacukor – mese a póniról, aki nem akart póni lenni, Osiris, 2004

Nem mese, de nagyon jó: Kis felfedező zsebkönyvek sorozat (ebből van egy nagyon hasonló nevű sorozat, de ez az, amiben csodálatos fóliák és ábrák vannak, ez is kezd hiánycikk lenni.)

Felhasznált cikkek:

https://www.kisgyermekfejlesztes.hu/cikk_79_nepmese-a-felelemoldo-csodaszer

https://mese.mesepedagogia.hu/2020/03/23/batorito-felelelemuzo-nepmesek/

https://www.nepmese.hu/index.php/irasok/lelektan/49-stiblerika-a-nespszicholja