Fordítási problémák Kerouac Úton c. regénye kapcsán

Mohácsi Árpád

Sokan azt gondolják, hogy prózát könnyű fordítani, mert nincs ez a felhajtás a rímekkel meg a jambusokkal. A rímek és jambusok szempontjából igaz is az állítás, ilyesmivel nem kell bajlódnunk a prózánál. Adódik azonban számtalan más nehézség.

                                                    Jack Kerouac

                                                    

Itt van mindjárt a szleng kérdése. A beatnemzedék írói többnyire az ötvenes évek nyelvén írtak, azon belül egy szűk csoportnyelvet használtak. Hogy kell ezt magyarra lefordítani? M. Nagy Miklós, aki 2011-ben adta ki az Úton új fordítását, néhány szemléletes példával érzékelteti a kérdés bonyolultságát. Azt mondja, hogy a beat, a cool, a hip, a dig, a kick és az it szó abszolút nehézkesen fordítható csak magyarra, mert minden mást jelent, mint ahogy azt a szótár alapján gondolnánk. A cool nem egyszerűen menő, hanem kívülálló, a hip a nagyon kúl, a kick az a nagyon durva buli, ami kiüti az embert. Az I dig it mondatnak nincs köze az ásáshoz, hanem annyit tesz, hogy Vágom vagy Adom – mai szlengben. Megkérdőjelezhetjük azt az eljárást, hogy a műfordító a saját korának nyelvére fordítja le az 50-es évek Amerikájának a nyelvét, de nem nagyon lehet e megoldás helyett mást javasolni. Az ötvenes évek magyar szlengjét már sem az olvasó, sem a fordító nem ismeri. Ráadásul talán éppen ez a szleng, amit az Útonban használni kellene, nem is nagyon létezett a korabeli Magyarországon. Szóval, ugyanazt és ugyanúgy nem lehet írni. Ilyenkor a fordító lehetetlen küldetést teljesít, mert hiába volna sokféle pontos fordítása az I dig it mondatnak, voltaképpen egyik sem tökéletes megoldás: az Értem a csíziót, a Tudom, mitől döglik a légy vagy az Adom éppen csak annyival jelent mást, mint az I dig it, hogy a regény magyar szövegében idegenszerűen hasson egy ilyen megoldás.

Ugyanígy nehézséget jelentenek a befejezetlen vagy elrontott mondatok és a lapszusok. Az eredeti szöveg szeretné élőbeszéd benyomását kelteni, ezért átveszi az élőbeszédben óhatatlanul előforduló rontásokat vagy nyelvi esetlenségeket. Ha ezeket a fordító valamilyen nyelvi rontással fordítja, akkor ezért az olvasó a fordítót fogja kárhoztatni, mert egy műfordítással szemben az az olvasói elvárás, hogy kifogástalan legyen a szöveg. És ezt számon is kérik a fordítótól. A műfordítás ezért sokszor szabatosabb, mint az eredeti.

Az amerikai angol központozása eleve rémálom, Kerouac pedig még ezeket a szabályokat is felrúgta. Nagy kérdés, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen szabálytalan központozással. Vajon kell-e egy fordítónak visszaadnia ezt a szabálytalanságot? A szerző eredeti célja az lehetett talán, hogy bekezdésekkel és központozással ne szakítsa meg a szöveg áramlását. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy Kerouac is használt központozást, de csak ott, ahol különösen fontos volt az érthetőség szempontjából. Egy fordításban ez nyilván nem követhető egészen pontosan.

Az eredeti szöveg sokszor használ rövidítéséket, ezeket a magyar fordítás egyszerűen feloldja. Nem tökéletes megoldás, mindenki érzi, hogy más stilisztikai értéke van, ha azt mondom, hogy köbö, kábé vagy körülbelül. De valóban a kiírás ilyenkor a kézenfekvő megoldás, mert az olvashatóság és az érthetőség rovására menne a túl sok rövidítés.

Kerouac esetében gondot jelentett magának az eredeti szövegnek a kiválasztása is. Az állandó szerkesztgetés, csiszolgatás és átírás miatti újrakiadások erdejében nehéz rendet vágni. A műfordító ilyenkor kiválaszt egy változatot, amelyet alapul vesz, esetleg jelzi egy jegyzetben, hogy van eltérő szövegváltozat.

Szokatlan döntés volt, hogy az első magyar fordításból bizonyos részeket megtartott az új kiadás.

Mindent összevetve Kerouac új magyar fordítása méltó az eredetihez.