Az Új Kína kulturális percepciója a Rákosi-korszakban

– Az 1951-es Új Kína kiállítás 

                                                      Új Kína

A Kínai Népköztársaság és Magyarország közötti 1949-es diplomáciai kapcsolat felvétele körüli időszak; a második világháború vége és a hidegháború kezdete néhány év alatt átformálta a Kínáról való magyarországi gondolkodást: az addigi egzotikus távoli világ hirtelen közvetlen politikai szövetséges lett. Az ötvenes évek elején induló diákcserék, a könyvkiadás, a tánc-, színházi és artistacsoportok vendégszereplése, a filmvetítések és a kiállítások a korszak és a térség kultúrpolitikájának tempójában és szellemében zajlottak. 

                                                       Dolgozók Világlapja

Az első nagy találkozás a ”népi Kína” képviselőivel az 1949-es budapesti Világifjúsági Találkozó volt, ahol természetesen számos kultúrelőadás is szerepelt a programban, köztük filmbemutatók, melyek később önállóan is, a VIT-től függetlenül bejárták az országot (A Kína Felszabadulása például szeptemberben nagyszabású díszbemutatót is kapott, melyen Dobi István mondott megnyitó beszédet^[1]);1950-ben, egy protokoll – az 5. április 4-i ünnepségekre érkező – delegáción kívül a kínai kommunista párt és a kultúra jelentős képviselője, vezető értelmiségije Guo Morou járt Magyarországon. A következő, 1951-es év pedig kulturális téren nagyon sűrű volt: mindjárt februárban nagyszabású kiállítás érkezett a Szépművészeti Múzeumba, októberben kínai Filmhetet rendeztek Budapesten, mellyel egyidejűleg egy 215 fős kínai művészegyüttes is érkezett, akik az Operaháztól Dunapenteléig számos helyen felléptek.

                                            Békéért Budapest, 1951. október 9. A hazánkban vendégszereplő 220 tagú kínai                                                                     művészegyüttes az Állami Operaházban rendezett díszelőadáson. Magyar Fotó: Bauer                                                             Sándor, MTI Zrt. Fotóarchívum

Decemberben pedig a Műcsarnokban zárult az év szintén egy Kínát bemutató kiállítással, melyen ásványkincsek, kis- és élelmiszeripari, ruházati termékek, porcelán tárgyak kerültek a vitrinekbe. Jelen írás – mely egy készülő nagyobb tanulmány része – az Új Kína kiállításra tér ki.

A kultúragitáció, diplomácia és propaganda máig egyik fontos terepe a művészeti kiállítás. A kommunista Kína első nagyszabású bemutatkozása Magyarországon az 1951. februárjában megrendezett Új Kína kiállítás volt a Szépművészeti Múzeumban, ahol a "magyar dolgozó" a Szovjetunió dominálta béketábor narratívája mentén ismerkedhetett meg Kína történelmével és kultúrájával.

 

A külföldi kulturális kapcsolatokat közvetlen pártirányítás alatt tartó, 1949-ben a szovjet VOKSZ mintájára létrehozott szervezet, a Kultúrkapcsolatok Intézetének égisze alatt február 10-től március 10-ig a Szépművészeti Múzeumban megrendezett, minden nap 10-től 21 óráig látogatható kiállítás esete – és annak sajtóvisszhangja – jól példázza, hogyan használta fel a kultúrát és annak intézményeit a politikai propaganda, mely ekkor nem egyszerűen két nép “barátságáról”, hanem a keleti blokk hatalmi hierarchiájáról is szólt. A jól előkészített munkát példázza, hogy a megnyitó napján több budapesti és vidéki mozi – köztük az Uránia, a Tátra, a Felszabadulás – is bemutatta A kínai nép győzelme című színes szovjet-kínai dokumentumfilmet, melyről a bemutató előtti napon Somlyó György írt hosszú, méltató kritikát a Szabad Népbe.^[1]

 

A Bukarestből érkező kiállítási anyag néptájékoztatói, agitációs és orientációs jellegét a megnyitón elhangzó kultuszminiszteri beszéd is egyértelműsítette. Révai József, aki már 1948-ban meghirdette a kultúrharcot, a megnyitón rámutatott a szocialista művészet lényegére és arra, milyen fontos a vizuális művészet szerepe a széles rétegeket célzó agitációban.

                                            Révai József népművelési miniszter, a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkárhelyettese                                                                 beszédet mond az Új Kína című kiállítás nyitóünnepségén a Szépművészeti Múzeumban.                                                         Mellette Huang Csen, a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete és Majláth Jolán,                                                      a Kultúrkapcsolatok Intézetének főtitkára. Magyar Fotó: Bauer Sándor, MTI Fotóarchívum

Külön kiemelte a kiállításon nagy számban szereplő, és a jenani, forradalmi művészetre jellemző fametszeteket, melyek “képes újsággá, egyenesen röpirattá”, sőt “fegyverré”  válhatnak, “amely az ellenség mellének van szegezve, amely soha, semmilyen körülmények között nem szakadhat el a nép életétől és harcaitól.”

Révai a béketábornak a kultúra irányvonalában mértékadó szerepleosztását is egyértelműsítette:

“Az új kultúra, amelyből az újjászülető és mégis ősi kínai kultúra a legtöbbet merít és tanul, ugyanaz a kultúra, amelyből mi is legtöbbet merítünk és tanulunk saját újjászülető és mégis ősi nemzeti kultúránk fejlesztésénél: a szovjet kultúra!

Örömmel láthatjuk a kiállításon, hogy éppen a szovjet kultúrától megtermékenyülve válik tartalmában, feladataiban, irányában rokonná a kis magyar nép és a nagy kínai nép kultúrája anélkül, hogy nemzeti jellegzetességeitől megfosztódnának” ^[2]

A megnyitóbeszéd alkalmat adott arra is, hogy kitérhessen az aktuálpolitikai eseményekre, hiszen éppen ezekben a napokban derült ki, hogy Kínát és Magyarországot nem vette fel tagjai közé az Egyesült Nemzetek Szervezete:

“Hadd jelentsem ki kormányunk és népünk nevében – egy ország nevében, melyet éppoly jogtalanul, mint Kínát, elütöttek attól, hogy tagja legyen az ENSZ-nek – hogy teljes mértékben osztjuk a kínai nép felháborodását az imeperialisták aljas és képmutató rágalmai fölött.”

Az aktualizálás jegyében Huang Csen, a KNK budapesti nagykövetének Révaié után elhangzott beszédében az éppen zajló koreai háború is megjelenik:

“...az amerikai imperialistaklikk nekivadultan ront az egész világ békéjére – Távol-Keleten is. Véres háborút visel Korea ellen, hogy elpusztítson minden várost, minden falut, hogy eltörölje a kultúra utolsó nyomait is. Vajon mit bizonyít mindez? Azt, hogy az amerikai imperializmus ellensége minden népnek, ellensége a világbékének, az igazi demokráciának és a kultúrának”

Illetve a már hallott kötelező politikai retorika elemei újravisszhangoznak :

“Óriási messzeség választja el a távol keleti Kínát és az európai Magyarországot. (kiemelve:) A hatalmas Szovjetunió vezetésével azonban elértük, hogy népeink ma már egy 800 milliós nagy család tagjaiként testvéri egyetértésben fogtak össze. (...) Lenin és Sztálin bölcs tanításainak diadala ez a Távol-Keleten (...) A szovjet kultúra a leghaladóbb az egész világon. Az új Kína kultúrája is a szovjet példa nyomán fejlődik.”

A nagykövet e mondatokkal zárta beszédét:

“ Éljen a kínai és a magyar nép barátsága! Éljen Mao Ce Tung, a kínai nép vezére! Éljen Rákosi Mátyás, a magyar nép vezére! Éljen Sztálin generalisszimusz, az egész világ dolgozóinak nagy vezére és tanítója!”

                                            Budapest, 1951. február 10. Révai József, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP)                                                                             főtitkárhelyettese, népművelési miniszter és Jevgenyij Dimitrijevics Kiszeljov, a                                                                     Szovjetunió magyarországi nagykövete beszélgetnek, amikor Új Kína címmel kiállítás                                                             nyílik a Szépművészeti Múzeumban. Magyar Fotó: Bauer Sándor, MTI Fotóarchívum

 

De mi volt látható a múzeum 18 termét betöltő kiállításon?

Erről már a megnyitó előtt is tájékoztatva volt a közönség, hiszen a nagy érdeklődésre számító kiállítások ma is bevett módszere szerint már a műtárgyak kicsomagolására újságírókat hívtak meg: “Hatalmas, gondosan lepecsételt vaspántos ládák érkeztek a napokban a Szépművészeti Múzeumba. Messzi föld küldte üzenetét bennük: Távol-Kelet csodálatos kincseit rejtik a ládák”- olvasható a február 9-i Magyar Nemzetben.^[3] Valóban, addig egzotikusnak számító selyemképek, ”mesebeli drágakövek”, üvegszobrok, porcelánok, jádefaragványok, zománctárgyak, elefántcsont és bambusz munkák, a Palotamúzeummá vált egykori császári lakhely, a Tiltott Város sokáig elzárt, majd a menekülő Kuomintang által hátrahagyott különleges műtárgyai – ahogy a Szabad Nép cikkírója értékelte: “A nép alkotó művészetének ezek a remekművei valaha mohó és lusta, kegyetlen és vérengző kényurak kedvtelését szolgálták.”^[4] – kerültek  a Szépművészetibe.
 

A kiállítás másik, nagyobb részét azonban a dokumentációs propaganda anyag, főrészt fotók tették ki, melyek elhelyezésének dramaturgiája mutatta be a kommunista Kína történetét. E szerint a feudális császárkor idején “a „Mennyei Birodalom” a sovány parasztok, fabölcsőben elszáradt csecsemők és véres parasztlázadások hazája volt.”^[5] A dokumentációs anyag fényképei éhen halt embereket is bemutattak, de beszámoltak a szökött munkásokra géppisztollyal vadászó, gyerekmunkát vásárló nyugatiakról és az adószedő kínai földesurakról is. “Az amerikai imperializmus és a kínai urak ördögi szövetségének Kínájáról beszélnek ezek a képek“^[6]. A fotókon megjelennek a japán ellenes harcok, a partizánok, a Mao vezette polgárháborús hadjáratok – egyben a Párt története a 20-as évektől kezdve. “Szemünk előtt éri ezeken a képeken az imperializmust a legnagyobb vereség, amelyet a Nagy Októberi Forradalom és a második világháború fasisztaellenes győzelme óta elszenvedett.”^[7]

                                            Látogatók az Új Kína kiállításon a Szépművészeti Múzeumban 1951 februárjában MTI                                                             Fotó/Magyar Fotó

A kínai népművészeti technikák is rendelkezésre álltak a nagy győzelem hirdetésében: “A fényképek közt két selyemhímzés. Sztálin és mellette Mao Ce-tung. Sok vita zajlik a két hímzés előtt. Vannak, akik azt mondják, hogy “festve van, selyemre”, mert “így nem lehet hímezni”. A vitát az asszonyok  döntik el, akik megmutatják a férfiaknak a hímzőszál útját és elmondják: sok, nagy szeretettel lehet így hímezni”

Különleges szegmense a kiállításnak, az újévi képek – mely szintén a népművészet körébe tartozott – “aktualizálása”. Ezekkel a képekkel szokás díszíteni kínai újévkor az otthonokat, s legtöbbször jó szerencsét, hosszú életet és egyéb jókívánságokat jelenítenek meg. Ám a kiállított darabok a reményteli jövőt ábrázolták, “a termelési csata”-t elevenítették fel olyan címekkel, mint pééldául Több termeléssel a front támogatására! vagy Az élmunkás házaspár.^[8]

A műtárgyak és a dokumentációk közt a kevés szovjet mintára készült olajfestmény, de főleg a fametszetek jelentik az átmenetet. A forradalom, a kommunista hatalomátvételt megelőzően Jenanban tevékenykedő művészek legtipikusabb alkotásai voltak ezek, melyek a jórészt analfabéta országban nagyon alkalmasnak bizonyultak az agitációra. Az Apu megszökött a börtönből, A háziúr minden könyörgés ellenére kiteszi a lakót, vagy az Éhezők rizst rabolnak című fametszeteken megelevenedett és mozgósított a nyomor. Ugyanakkor a “harcos elszántságot”, örömöt, az összetartozás biztonságát és erejét megjelenítő munkák sem hiányoztak ilyen a: Látod, a nép szavára hallgat a kormány; A felszabadító néphadsereg segít a parasztoknak gyomlálni; a Villanygenerátor javítása vagy a Bújtassuk el a nőket a reakciós katonák elől című munkák.^[9]

A Magyar Nemzet február 25-i számában szerepel talán a legteljesebb és leghozzáértőbb beszámoló – dr. K.M.  monogrammal: A budapesti Új Kína kiállítás – Az ősi és az új kínai művészet címmel. Már a kiállításkritika felütése jelzi, hogy a témát behatóbban ismerő szerző jegyzi a cikket, érzékenységgel s kivételesen nem a közös szovjet emlőről való megemlékezéssel közelít, s igyekszik valami esszenciális és ősi-időtlent kiemelni a kínai kultúrából: ”Ha csak a kínai betűt hasonlítjuk a mi betűnkhöz, ki tűnik a két forma és a benne rejlő tartalom közötti lényeges különbség. A kínai írásjelek mindegyike számos finoman árnyalt vonalkából, ívecskéből, s ezeknek valóságos ornamensekre emlékeztető kapcsolásából kerekedik ki, melyeket még lemásolni is alig tudunk. Egy-egy írásjegyen 10-15 önálló vonáskát is megszámlálhatunk és nehéz elképzelni, mennyi idő kell egy szó, egy mondat, egy oldalnyi írás, egy könyv, vagy sok kötetes mű puszta leírásához. S ha megfigyeljük ősi filozófiájukat, régi közmondásaikat, népi énekeiket, költészetüket, természettudományukat, minden nemzetet megelőző természet- tudományukat, zenetudományukat és képzőművészetük egészét,  észrevehetjük az írásmódjukhoz hasonló végtelen részletességet, lelkiismeretes, szinte mikroszkopikus valóságmegfigyelést, mely minden közlésüket kíséri. Tegyünk gondolatban egymás mellé egy egyiptomi piramist, s egy kínai pagodát: előbbinek mozdulatlan körvonalú hatalmas tömege némán merevedik zárt egységében, - a pagoda beszédes, aprózóan részletező és e részletek mozgalmas ismételgetéséből kialakuló kecsessége a madárdal meg megújuló trilláira emlékeztet.”^[10]

Ez az írás számol be arról is, hogy nem csak vizuális hatásokkal éltek a kiállítás szervezői.“A termeken végig kínai ízlés szerint elrendezett virágdíszek jelzik a járás irányát, — s láthatatlan, halk hangforrásból Kína régi népi énekei, dalos gyermekjátékai mellett, felhangzanak honi da1osmadaraik csattogó füttyei is…”

A kiállításra, melyre brigádok, munkáskollektívák, iskolai osztályok látogattak el – többek közt a Mao Ce-tung nevét viselő – , több százezer látogatót vártak.

                                                        Az Új Kína című kiállítást nézik a Mao Ce-tung nevét viselő osztály tanulói                                                                                tanárjukkal Budapesten. MTI Zrt. Fotóarchívum

A Világosság február 20-i számában (4.o)  “Itthon vagyok az Új Kína kiállításon” címmel számol be arról, hogy a magyar “dolgozók érdeklődéssel nézik a régi Kína eddig soha nem látott művészi alkotásait” a cikk megszólaltaja Horváth József korongozót, Tóth István bádogüzemi munkást és Burján Ibolyát a Continental Szalagszövőgyár dolgozóját – utóbbi épp a Hídépítők  Marco Polo hídon című festményt méltatja, s a hídépítés mozzanata juttatja eszébe, hogy “itthon van” a kiállításon.^[11]

“S a látogató, amikor a vörös selyemlobogó alatt lefelé megy a Szépművészeti Múzeum lépcsőin; Molotov szavaira gondol: “A szovjet-kínai szerződés olyan erő a béke megvédelmezésében, amilyen még nem volt a világtörténelemben!”^[12]–  zárja a Szabad Nép újságírója.

                                                        Nagy Mercédesz, a szerző, az ELTE BTK Film- Média és                                                                           Kultúraelmélet doktori programjának hallgatója. Kutatási területe a                                                           Kínai Népköztársaság kultúrájának és művészetének megjelenése                                                        Magyarországon.

---

^[1] Szabad Nép 1951. február. 10. 6.o. A kínai nép győzelme – Nagyszerű szovjet-kínai dokumentumfilm

^[2] Szabad Nép 1951. február 11. 3.o. Ünnepélyes keretek közt megnyitották az “Új Kína” kiállítást
l. még: Magyar Nemzet 1951. Febr.11. 3.o.:

A kínai és a magyar nép egy az imperialista agresszorok elleni helytállásban
l.még: Kis Újság 1951. febr. 11.címlap: A kínai nép szabadságharca egyetlen nagy hősköltemény – Révai József népművelési miniszter megnyitotta az Új Kína-kiállítást

^[3] Magyar Nemzet 1951. Február 9. 3.o.: Az Új Kína kincsei között a Szépművészeti Múzeumban

^[4] Szabad Nép 1951. február 16. Legyőzhetetlen Kína – Mire tanítanak az Új Kína-kiállítás dokumentumai

^[5] Szabad Nép 1951. február 13. 6.o

^[6] Uo.

^[7] Uo.

^[8] Magyar Nemzet február 9.

^[9]Magyar Nemzet február 17. 5.o. Szintén hozzáértő a KIs Újság 51. febr. 14.. 3.o.

^[10] Magyar Nemzet február 25 . 7.o. Az ősi és az új kínai művészet

^[11] Világosság 1951. február 20. 4.o. 

^[12] Szabad Nép február 16.

 

---

^[1] pl. “Sztálin nevével indult harcba a szabadságharcos kínai sereg” A “Kína felszabadulása” ünnepélyes bemutatója Csepelen, Kis Újság 1949. 09.17
Továbbá: Szabad Nép beszámolója a díszelőadásról. 1949. szeptember 24. 7.o